2015 Karácsonyi adománygyűjtő licit: beszámoló

Imi: Még pontosan emlékszem a napra, amikor 2011-ben Czuppon Gergő elindította az első BGG-s jótékonysági licitet. A falból ömlött víz, mert lakásunk fölötti, félbehagyott ráépítést rosszul takarták le a munkások. Nem volt egy vidám nap. Mindettől függetlenül Gergő kezdeményezése már akkor is nagyon tetszett. Épp akkor kezdtem részévé válni a hazai virtuális társasjátékos közösségnek, és megható volt látni, hogy emberek, akik sok esetben csak a Net „két végéről” virtuálisan ismerik egymást, és akiket pusztán egy hobbi köt össze, milyen lelkesen adakoznak a jó ügy érdekében. Bár akkor alig 49 tétel került összesen felajánlására, mégis felemelő érzés volt részese lenni.

Az első évben még meglepetésként ért az ötlet, 2012-től azonban már év közben is fokozatosan figyeltem, hogy minél több érdekes, értékes promót vásároljak meg és gyűjtsek be a jótékonysági licitet bővítendő. Biztos voltak így mások is, mert évről-évre egyre több volt a résztvevő, és egyre több felajánlás, illetve adomány érkezett. 2014-ben már 149 tételre lehet licitálni, és bár nem minden bevétel ment a központi célra Gergő így is majdnem 200.000 Ft-ot utalt át Böjte Csaba dévai alapítványának. Amikor tavaly Gergő jelezte, hogy nem lesz ideje megszervezni a licitet, és a CFP átvette a kezdeményezést, titokban egy kicsit reménykedtem benne, hogy talán ez alkalommal is sikerülhet összekalapozni ennyit. Gyurival és Kunóval végül a Bátor Tábort választottuk központi célnak. Ennek több is oka volt. Egyrészt vannak pozitív tapasztalataink az alapítvány munkája kapcsán, másrészt úgy gondoltuk, hogy a Bátor Tábor céljával könnyen azonosulhat minden társasjátékozó. Hiszen ha valakik, akkor társasjátékozók pontosan tudják, hogy mekkora kincs a társaságban játszva eltöltött idő, amihez nem csak az egészséges embereknek van joguk!

Úgy tűnik jól választottunk, mert minden eddigi rekord megdőlt a 2015-ös jótékonysági liciten. Összesen 204 felajánlás érkezett, amiből 365.900 Ft adomány gyűlt össze! A licit lezárult november végén, és szerencsére nem csak virtuálisan voltatok aktívak, de a fizetésekkor is. Egy résztvevőt leszámítva mindenki elutalta nekünk az összeget, sőt volt aki többet is, így összesen 371.000 Ft adomány volt a virtuális zsebünkben. Ekkor jött Gyuri az ötletével: Vigyük el a pénzt személyesen…

Gyuri: Néhány e-mail váltása után végül december tizennegyedikén, egy nagyon kellemes tavaszi délutánon meg is jelentünk a Reitter Ferenc utcai iroda ajtaja előtt. A lépcsőn vidám hangulatban baktattunk felfelé, miközben némi viccelődéssel ütöttük el az izgalmunkat: mi lesz, ha ez olyannyira aprópénz az alapítványnak, hogy csak kiszólnak, hogy csúsztassuk be a borítékot az ajtó alatt? Ehhez hasonló tréfákkal igyekeztünk minél hamarabb lejáratni magunkat, de a jelek szerint nem sikerült, mivel kedvesen beinvitáltak az irodába, ahol egy kávé mellett mesélhettük el, mi ügyben érkeztünk.

Nóra - a hölgy, aki fogadott minket - szintén mondott pár szót az alapítvány tevékenységéről és arról, hogy a rákbeteg gyermekek mennyire kiszakadnak a korosztályukra jellemző életvitelből: kimaradnak az óvodából és az iskolából. Bizonyos mértékig az így elmulasztott élményeket pótolja számukra a Bátor Tábor, ez pedig nagyon sokat jelent a kicsiknek. A táborok száma - és ezzel logikusan a meginvitálható gyerekek száma is - évről évre nő, emellett pedig szomorú újdonság a gyermeket elvesztő családoknak szóló tábor, ahol közösen segítenek egymásnak feldolgozni az őket ért veszteséget. Vidámabb vizekre evezve, mindannyiunkat némileg kellemes meglepetésként ért, hogy a gyerekek igen nagy többsége (70-80%) meggyógyul a kezelés során, és elsöprő többségüknél nem is jelentkezik többé a betegség. Felnőtteknél ugye közismerten rosszabbak a kilátások hasonló kórképeknél, úgy fest a kicsikre - legalábbis többségükre - tényleg vigyáznak odafent.

Kis puhatolózás után kiderült, hogy a társasjátékos közösség által összekalapozott összeg egy teljes nyári tábor egynapi teljes étkeztetését fedezi (ne feledjük, hogy a beteg gyerekeknek különleges étrendre van szükségük), így aztán mindenki, aki áldozott a licitre, büszkén kihúzhatja magát. Végezetül: megígértük Nórának, hogy összeszedjük a résztvevők emailcímeit, mivel szokás náluk, hogy “személyesen” (azaz egyenként) megköszönik az adományozóknak a nagylelkűségüket. Akinek nincs ez ellen kifogása, az legyen kedves küldjön nekünk egy emailt a crueltyfreepirates kukac gmail pont com címre, mi pedig egyben továbbítjuk őket a Tábor képviselőinek.

Kunó: Szeretném érzékeltetni, hogy mennyire más volt így “adományozni”, hogy személyesen vittük el a pénzt, és tájékozódtunk arról, hogy pontosan mi is történik azokkal a gyerekekkel, akiknek segítséget küldtünk. Remélem a képekből visszajön az a hangulat - amit a netbankon keresztül küldött adomány esetében nem érzünk - ahogy szemtől-szembe találkozunk azokkal, akik felhasználják azokat az adományokat. A csapat lelkes és jó hangulata sütött a Bátor Tábor főhadiszállásáról, s ahogy ismeretlenként körbenéztünk, valóban vidám és elégedett embereket láttunk. Amikor Nóra mesélt egy-egy történetet, valóban áthatott bennünket az érzés, hogy milyen csodás dolgokat kapnak a gyerekek általuk.

Így szeretnénk Nektek, adományozóknak is átadni valamit ebből a hangulatból, amit ugyan a fejünkkel tudhattunk, de most talán jobban érezhetjük is, hogy adományaink jó kézbe kerültek és hasznos dolgokra fordítják azokat.


Sokan köszöntétek meg, hogy megszerveztük az adománygyűjtést, de valójában a felajánlók és az adakozók azok, akik ezt létrehozták, és akik nélkül az egész hamvába halt ölet maradt volna. Ezért hálásan köszönjük mindenkinek a hozzájárulást, aki valamilyen módon részt vett az adománygyűjtésben, legyen az bolt, kiadó, vagy magánszemély! 2016 októberében visszavárunk titeket! ;)


Update: Február első napjaiban palackpostát kaptunk, de ez a levél nem csak nekünk szól. Szóval akinek inge, az vegye szépen magára!

bt

comments powered by Disqus