A Társasjátékok Ünnepe fél szemmel

Akik olvasták az előesseni mustrámat, tudják, hogy 2012. után idén először kihagytam a Spielt. Nagyon racionális és felnőttes döntésnek tűnt, és büszke is voltam rá, egészen az Internationale Spieletage első napjáig. Amikor elkezdtek csordogálni az első képek Essenből, be kellet látnom, hogy továbbra is egy nagy gyerek vagyok, és már bőven bántam, hogy nem zarándokoltam ki Németországba erre a négy napra. Bár az új megjelenések kevéssé érdekeltek, de az élmény nagyon hiányzott. Ekkor döntöttem el, hogy a Társasjátékok Ünnepére elmegyek, legalább egy napra. Bár nem szeretem a „magyarok Essene” kifejezést – kicsit úgy hangzik mint a „kínai Wayne Rooney” – amivel az eseményt illetik, de most épp ezért utaztam Pestre: Átélni egy kicsit a Spiel érzést. Nem az akciós játékok érdekeltek, fogalmam sincs milyen versenyek zajlottak, és a magyar Scythe bejelentéséről is csak a facebookon értesültem. Egyszerűen csak játszani szerettem volna pár társassal, amiket kinéztem magamnak.

Két éve jártam a Társasjátékok Ünnepén, ami akkor egy klassz emlékként maradt meg bennem, de Essentől még nagyon messze volt. Nem úgy idén. Már a beléptetésre várók sorából sejtettem, hogy ez a valami sokkal nagyobb lesz. Nem is kellett csalódnom. A rendezvény jó kétszer akkora szeletet követelt magának Lurdy-ház alapterületéből, mint két éve. A központi részen a hazai kiadók és boltok vonultatták fel portékáikat. Jó volt látni, hogy nemcsak a Gémklub kapott lehetőséget; hanem a Delta Vision, a Piatnik, a Compaya, a Reflexshop, a Kékjáték, az A-Games stb. is egy-egy saját standdal képviseltette magát az eseményen. Már ettől profibbnak hatott az egész, ráadásul a megszervezett versenyekkel és kipróbálható prototípusokkal együtt már tényleg azt az érzést keltették az ott lévőkben, hogy ez valóban egy ünnep, ahol a társasjátékos hobbi minden szereplője felvonult.

A bemutató terem (fotó: Szórádné Juhász Katalin)

Az igazi Essen élményt, mégsem ezek hozták meg, hanem az a hatalmas terem, ahol nyüzsögtek az emberek az asztalok körül, amelyeken új kiadású magyar játékokat és friss esseni megjelenéseket próbálhatott ki a nagyérdemű. Balázs barátommal - aki társam volt a nap folyamán - sokat mosolyogtunk azon, hogy itt tényleg a Spielhez hasonló körülmények uralkodnak: Egyrészt baromi nagy volt a nyüzsgés és a hangzavar. Nem irigylem a játékmestereket, akiknek egész nap ebben a közegben, szinte kiabálva kellett szabályokat magyarázni. Másrészt négy játékot szerettem volna kipróbálni a nap folyamán (Cry Havoc, Railroad Revolution, Inis, Kanagawa) és ezek közül egyet sem sikerült. A kvartett többsége vagy folyton ki volt kölcsönözve amikor kerestem, vagy épp nem volt olyan játékmester a közelben, aki el tudta volna magyarázni a játékokat. Essen is pont ilyen. Egyedül talán a tömött szatyrokkal és táskákkal felszerelt, lomha AT-GT-k (All Terrain Game Transport) hiányoztak a rendezvényről, akik a Spielen meglehetősen gyakori jelenségnek számítanak.

Hogy akkor mégis mitől volt remek időtöltés az Ünnep? Ugyan a társasokhoz amiket ki akartam próbálni, nem jutottam hozzá, de így is remekül szórakoztam. Balázzsal neki is veselkedtünk játszani. Rögtön kiderült, hogy a játékokat okmányok leadása és rektális átvizsgálás nélkül is ki lehet kölcsönözni. Ez a megoldás sokkal szimpatikusabb volt, mint a két éve tapasztalat személyis személyeskedés. Utólag is remélem, hogy minden játék megvolt a rendezvény végén, és nem lett új önkényes tulajdonosuk.

Felnyaláboltunk hát egy Quadropolist, ami annyira megtetszett, hogy még a Titkos Télapós listámra is feltettem utólag. Mindezt tetézte, hogy a játékot a rég nem látott Gönci Peti magyarázta el nekünk. A város építés után közelebbi ismeretségbe kerültünk az In the Name of Odinnal… Ha negatív élményt kell említenem a rendezvényről, hát ez volt az. A játékmester szerint “light euro” kategóriába sorolandó társas, olyannyira pehely könnyű volt, hogy nem is igazán tudtuk miért ülünk ott. Úgy éreztem csak a kártyákat tartom a kezemben, amíg a parti befejezi magát, olyannyira triviális volt minden lépés. Ebéd után aztán csatlakozott hozzánk Kern Lackó, akivel jó három éve heti rendszerességgel chatelek, viszont sosem találkoztunk élőben. Bár már vagy tucatszor elterveztük a közös játékot, a megvalósítás rendre zátonyra futott. Eddig. Három fősre bővült csapatunk kipróbálta a Yangtze-t Knizia mester új, könnyed licitálós, szett-gyűjtögetős játékát, ami azt hiszem mindannyiunkban kellemes emléket hagyott, még úgy is, hogy a játék dinamikája kicsit szokatlan. Volt még két és fél óránk, és ki is próbáltunk volna egy újdonságot, de egyszerűen már nem találtunk szabad játékmestert. No tessék, még egy apró negatív tapasztalat: A délután második felében már alig lehetett szabad fehérpólóst találni, annyira le voltak terhelve a nagy tömegben. Ha erre most valaki azt mondja, hogy “miért nem olvastuk el a szabályt”, annak azt javaslom, hogy próbáljon meg megtanulni integrálni egy Fradi-Újpest meccsen. Végül “kénytelen kelletlen” rászabadultunk az épp felszabaduló A Feast for Odinra, amit már ismertünk, és a nap második Odinos játékával szépen le is peregtek a rendezvény percei, így több partira már nem maradt idő.

A délutáni tömeg... fele (fotó: Gémklub)

Összességében szuper kis napot zártunk, bár egyetlen kiszemelt társast sem sikerült kipróbálnom, ettől csak essenibb lett az élmény. Cserébe kárpótolt a miliő, a kipróbált más társasok, és a gémerek személyes jelenléte, akikkel a mindennapokban csak az Internet két végén keresztül tudok értekezni. Csak azt a nagy zsiráfot nem értettem. Ő képviselte volna a Spielre oly jellemző Cosplay-es szekciót?

Mindenesetre szeretnék jövőre is menni.

A fotókat loptam. Igaz a felhasználásukhoz kaptam engedélyt a felektől, de én kalóz vagyok, így csak azért is elloptam őket. :)

comments powered by Disqus