Két szék között a hibrid játékos

A magyar gémerek legnagyobb közösségi fóruma minden másnap műanyagtroll-vérrel áztatott és fakockák fűrészporával telehintett virtuális csatatérré változik. A játékok két nagy családjának heroikus vagy absztrakt eredetmondái kerestetnek és fabrikálódnak, miközben a jelenlévők tömzsi, zsíros, virtuális ujjakkal mutogatva magyarázzák, a "család" felsőbbrendűségét... Ez a bejegyzés nem rólatok fog szólni, Társasjáték-Verona capuletjei és montaguei. Ez a semleges hercegről (rólam no meg kicsit a szerkesztő-társaimról) és azon játékokról szól, ahol a tematika és a mechanika egyaránt fontos szerepet kap a játékban. Következzen most néhány ajánlat a kedvenc hibridjeink közül a teljesség igénye nélkül...

Yedo

Yedo Sokan a szegény ember Lords of Waterdeep-jének tartják ezt a játékot, pedig a Yedo ezt a címet kétszer is kikérhetné magának. Először is, bár a játék csak 2012-ben jelent pár hónappal a LoW után, maga a Yedo már 2007 óta létezett változatlan formában, csak a kiadás körüli anyagi problémák miatt nem jelenhetett meg korábban. Szóval a játék nem a D&D-s worker placement koppintása, sőt! Másrészt a Yedo tematikussága több kört ver a Lords of Waterdeep-re. A LoW-ban semmi, de semmi fantasy érzést nem tudok felfedezni. Fakockákat pakolunk gyűjtögetünk, aztán a megfelelő kártyával beadjuk őket. Ehhez képest a Yedo-ból csurog téma. Minden küldetésnek van egy pár mondatos leírása, legyen ez egy gésa vendéglistájának kikémlelése, egy látogatás a császárnál, vagy esetleg egy rivális klán megtámadása. A küldetések végrehajtásához pedig a megfelelő helyszínen és megfelelő fegyverrel kell jelen lenned stb. Bár a Yedo esetében kemény euro-ról van szó, a középkori japán klánok rivalizálása a szemünk előtt pereg le...

Gyuri: Én inkább úgy mondanám, hogy a LoW a szegény ember Yedoja. Hasonló mechanikák, sokszorta jobb tematika. A LoW nem is került elő nálunk amióta a Yedo a házban van...és részemről nem is fog soha.

Legacy: The Testament of Duke de Crécy

Legacy

A Portal Publishing nem véletlenül tartozik a kedvenc kiadóim közé, hiszen a legynel csapat küldetése, hogy olyan játékokat dobjanak piacra, amelyek történeteket mesélnek. Ezen szellemiség gyümölcse a Legacy is, amelyben célunk, hogy minél prosperálóbb és nevesebb családot alapítsunk a francia forradalmat megelőző évtizedekben. Bár mechanikailag semmi újat nem hoz a Portal játéka, hiszen a hand management és a worker placement motorokra épülő társasról van szó, ugyanakkor a játék a feje búbjáig alámerül a témát illetően. A játékban minden karakternek neve, foglalkozása és származása van, és néha azon kapod magad, hogy bár anyagilag nem is lenne rossz beházasítani Chanatallt a családba, de nehogy már a hentes lánya legyen az elsőszülötted felesége?!?! A családod története folyamatosan bontakozik ki előtted, és egyszer csak azt veszed észre, hogy nem csak leraksz egy kártyát, de el is meséled mit, miért teszel. Az így kialakult jópoda történetekben a nevetésnek is jut hely bőven, például amikor értetlenül keresed az okát, hogy mitől van az ellenfélnek ilyen sok pénze, és hirtelen észreveszed, hogy egy kurtizánt vett feleségül...

Robinson Crusoe: Adventure on the Cursed Island

Robinson

Szeretem azt gondolni, hogy az a tény, hogy az első két igazán gémer játékomat - az Agricolat és az Arkham Horror-t - kb. egy időben, alig néhány nap különbséggel ismertem meg, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mind az ameri mind a euro játékokat egyaránt szeretem. Altalában csak az aktuális hangulatomon múlik, mivel játszanék szívesebben. Ha már szóba jött a Portal, akkor nem hagyhatom ki a kedvenc játékomat sem, a Robinsont. Talán épp ezért ez a legkedvesebb darab a gyűjteményemben, mert egyszerre hozza a eurok erőforrás-dilemmáit és az amerik kalandjait: Miközben azon agyalunk, hogy a rendelkezésünkre álló szűkös időt mire fordítsuk - menjünk felfedezni, építsünk hasznos tárgyakat vagy tetőt a kunyhóra, gyűjtsünk ennivalót stb. - már előre izgulunk, hogy milyen kalandokat mesélnek el nekünk a kalandkártyák, és hogy vajon sikerül el elkapni King Kongot, megmenteni Livingstone vagy legyőzni a kannibálokat...

Gyuri: Ez a koop játékok abszolút királya nálam. Több mint két éves már, és ugye a koop műfaj azóta is virágzik, mégsem tudja semmi megszorongatni. Az első körben mindig furcsa dolog történik velem: a játékosok többé nem az asztal körül ülnek, hanem a sziget homokos partján kutatnak partra vetett ládák után, vagy a dzsungelben állítanak csapdákat. A külvilág megszűnik létezni, csak a közelgő vihart látod a horizonton. Egy olyan worker placement játék, ahol a dobozból dől ki a tematika, holtidő pedig lényegében nincs. A valaha volt legnagyobb játékok egyike.

Kunó: Csak egyetérteni tudok az előttem szólókkal, mert minden pillanatát imádtuk a Robinsonnak. Ám, mivel a fedélzeten én vagyok a rossz-kalóz, engedtessék meg nekem hogy megemlítsem a játék - talán egyetlen - hiányosságát: nagyon kevés a küldetés az alapdobozban. Ezt kárpótolják a netről letölthető küldetések és egy nagydobozos kiegészítő is, de ezeket is végigjátszva sajnos nálunk a játék hónapok óta porosodik. Így, a kihűlt tábortűz maradványa mellett tengetjük a napjainkat, valami izgalmas felfedezni valóra vágyva, miközben a túlélők unalmas életét éljük. Hol vannak a régi szép idők, amikor menekültünk a vulkánkitörés vagy a kannibálok elől?

At the Gates of Loyang

Loyang

A Loyangban 9 körön keresztül aratunk különböző zöldségeket, amiket a piacon elcsereberélünk, majd elvetünk, hogy később ki tudjuk szolgálni az állandó vevőinket, és ha lehet, még néhány alkalmi vevőre is maradjon időnk. És ha mindezt végre is szeretnénk hajtani, nem árt segítőket alkalmazni... Uwe Rosneberg játékai bár a kőkemény eurok közé tartoznak általában rendre nagyon tematikusak is. Így aztán bármelyik játékát kiemelhettem volna, hiszen még a nemrégiben megénekelt, meglehetősen absztrakt Patchwork is kifejezetten tematikus játék. Én mégis a Loyangot választottam pusztán azért, mert itthon talán ez a játék legkevésbé ismert. Pedig nem érdemes az ókori zöldségkereskedés mellett szó nélkül elmenni, mer nem csak egy kifejezetten feszes euro, de annyi zöldség van benne, hogy már önmagában játszani is egészséges...

Dominant Species

DS

Gyuri: Azt a házi feladatot kaptam, hogy nevezzek meg egy főleg eurónak tekinthető játékot, amelyből euró mivolta ellenére sugárzik a tematika. Imi persze lenyúlta a Robinson Crusoe-t, ami az első befutó lett volna, de azért nem bánkódom, hogy végül a Dominant Speciesre esett a választásom. Egy szupernehézsúlyú agyégetős worker placementről van szó, amely a nehézség és jelentős AP-veszély ellenére egészen fantasztikusan tematikus játék. Evolúciós témáról van szó, ahol a közelgő jégkorszak változásokat hoz az ökoszisztémába, és a fajoknak változniuk, költözködniük és bizony harcolniuk is kell a túlélésért. A játék értékét számomra még tovább emeli, hogy már a negyedik kiadást éri meg, viszont a szabályok a kezdetektől változatlanok.

Cuba

Cuba

Kunó: Szeretem a jó eurogémeket, ahol a társasjátékból a társas lényeg nem veszik el - azaz nem csöndben ülnek egymással szemben a játékosok, és nem csak a táblán keresztüli interakcióikkal érintkeznek. Ahol érzem azt, hogy hús-vér emberekkel játszom, és nem számítógéppel helyettesíthető játékpartnerekkel. A Cuba tipikusan ilyen, ami euró, mégis a tematika tökéletesen megjelenik a játékban. Nyersanyagokat kell termelni, menedzselni majd kihajózni, például rumot vagy szivart. De nem is itt a tematika, hanem a - forradalom előtti - kubai politikának a gazdaságra gyakorolt hatását jól le tudja menedzselni a játék. Úgynevezett jogszabályokkal tudjuk befolyásolni a játékot, amelyek megszabják a piaci lehetőségeinket, az építkezésre hatnak vagy a nyersanyagszerzést befolyásolják. Egyszóval tökéletesen hozza a korrupt, politikai befolyással manipulálható kereskedelmet, mégis tervezhető gazdálkodós játék.

Pandemic

Pandemic

Kunó: A Pandemic-et talán az eurósok pont azért nem kedvelik, mert kooperációs, s aki pedig a hangulatosabb játékokat kedveli, annak túl száraz lehet a vírusokat jelölő fakockák nemes egyszerűsége. Ám a Pandemic pont ezért a legnagyszerűbb játékok egyike, mert bár teljesen euró, mégis tökéletesen szimulálja a vírusok terjedését és az azokat gyógyítani próbáló tudósok, technikusok és mások kétségbeesett rohanását. Könnyen bele tudjuk élni magunkat a "mentsük meg a világot"-érzésbe, majd újra-és-újra nekifutunk a sok sikertelen próbálkozás után, mert érezzük: a játék feltörhető, újrajátszható sok ezerszer, mégis karakterkártyáim vannak különböző képességekkel, mint valamiféle dungeon-crawlerban. (Zárójelben jegyzem meg, hogy szerintem simán megérdemelné ugyanazt a helyezést a BGG-n, mint a Robinson. Ám gyanús nekem, hogy sokan csak-azért-sem szeretik ezt a játékot - pedig nem véletlenül lehetett az év játéka a Dice Tower olvasók által megszavazott listában. S nem véletlen az sem, hogy ezt kiadták magyarul.)

Nem ez a sor a vége...

... de legyen elég ennyi! Aki szeretné, folytathatja a kommentek közt a saját kedvenceivel, kíváncsiak vagyunk ti mit tartotok hibrid játéknak? És hogy milyen morális tanulsággal tudunk szolgálni a Capuleteknek és Montagueknak? Semmilyennel. Morális tanulságok megfogalmazása helyett inkább játszunk egy parti Robinsont.

comments powered by Disqus