Könyvajánló: A Marsi

Naplóbejegyzés: 1. Nap

Erre rábasztam. Ez a jól megfontolt véleményem. Rábasztam.

Ennek kellett volna lennie életem egyik legnyugisabb estéjének, de már az első percben hullámvasúttá vált. Csak a rend kedvéért...órákig nem tudtam elaludni. A feleségem nyilvánvalóan azt hitte, hogy igen, de valójában nem. Nem az ő hibája volt. Mint kiderült az e-olvasómba valamilyen csoda folytán belekerült egy apró extra funkció. Nevezetesen, hogy kommunikálni tudok a Marssal. Egész pontosan egy ottrekedt asztronautával, Markkal. Mark Watneyvel.

Mark Watney még nálam is jobban rábaszott. A társai ottfelejtették a Marson. Azt hitték, hogy meghalt, pedig nem is. Most ott dekkol a NASA hipermodern cuccaiban és agyal, hogy mi legyen. Nem értem hogyan, de az olvasóm képes fogni a naplórészleteit. Izgalmas napok elé nézek. De nem annyira izgalmasak elé, mint Mark.

Naplóbejegyzés: 3. Nap

Kezdek kifogyni az élelemből. Ez nem meglepő, mivel az ember ritkán tart hűtőszekrényt a hálószobájában...bár ezt most már kicsit bánom. Szóval, ha nem hagyom el a Lakot, éhen fogok halni. Következtetés: hamarosan ki kell mennem és élelmet szereznem. Legalább 1500 kalóriát, ha bírni akarom az elkövetkező napokat. De ez ráér holnap. Ma még halaszthatatlan dolgom van: olvasnom kell.

A Marson sincs kaja. Ezt mondjuk eddig is sejtettem, de mostmár első kézből is megerősítették ezt a feltételezést. Mark legalább majdnem akkora nehézségekkel küzd itt, mint én...de azért nem nem annyira nagyokkal: neki ugyan szerencséjére van hűtőszerkrénye a hálószobájában... Meg végülis kint is: az egész Mars egy frigó. Viszont egyikben sincs évekre elég kaja, márpedig Mark nem tud kiugrani a tecsóba egy kis mirelitért. Ezt persze ő is tudja (okos gyerekek ezek az asztronauták) és nagyon forognak a fogaskerekek, hogy mi is legyen most.

Naplóbejegyzés: 4. Nap

Most már muszáj indítanom egy EVA-t a Lakon (=hálószoba) kívülre, kezd korogni a gyomrom. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mint azt gondolnánk: először is az expedícióhoz szükségem lesz a NASA által szabványosított másfél négyzetméter precíziós módon megvarrt kültéri felfedező öltözetre (másnéven: ruhára). Szerencsére a hálószobai készletek között épp találtam megfelelőt. Ezután vettem egy nagy lélegzetet és kiléptem a kinti világba...

Mark további komoly gondokkal küzd. Szerencsére nem hagyja el magát, tervet kovácsol a túléléshez. Ehhez azonban sokmindenre szüksége lesz: élelemre, oxigénre, vízre. Csupa olyan dologra, amelyben a Mars szerencsére bővelkedik.

Utóirat: az hogy a retekbe lehet, hogy ember van a Marson, de még semelyik híradóban nem mondták be? Azt hittem a mindent látó műholdak és internet korában nincsenek már ilyen titkok.

Naplóbejegyzés: 5. Nap

A küldetés sikerrel járt: a külvilágban találkoztam két kicsiny marslakóval és a meglehetősen csinos anyjukkal, akik az interplanetáris béke és együttműködés jegyében elláttak némi grillezett füstölt sajttal és profiterollal, amivel sebtiben visszatértem a Lakba.

Sorstársam nem volt ilyen szerencsés. Újabb problémákkal szembesült, viszont sikeresen beüzemelte az egyik marsjárót, amellyel némi karbantartást végzett a napelemeken. Durva, hogy mikre képes amúgy ez a csóka: botanikusi és gépészmérnök diplomákkal van megáldva, mindkét képzettségének nagy hasznát veszi most a Marson. Viszont tartozom egy vallomással: izgulok ugyan Markért, de megmondom őszintén, kicsit egyhangúvá kezd válni a napló. Mondjuk érthető, a Mars egyhangú helynek tűnik. Kevés változatosság, annál több a megoldandó (és egyben megoldhatatlannak tűnő) probléma, remélem hamarosan történik valami.

Naplóbejegyzés: 6. Nap

Breaking!!! A NASA is rájött, hogy Mark életben van. Épp időben, mert kezdtek kicst uncsivá válni a történések. Kicsit gonoszul hangzik ez, tudom. De most megváltoztak a dolgok: végre a földön is elkezdtek agyalni, hogy mit lehetne tenni a partravetett (képzavar) asztronautáért. Mondjuk nem egészen értem, hogy az olvasóm hogyan kapcsolódott bele a NASA titkos kommunikációjába... Ezért még megüthetem a bokámat...

Egyéb híreinkben: Watney továbbra is rendkívül jó kedélyállapotban van. Tudom, hogy az asztronauták kiválasztásánál fontos szempont a rendkívül erős mentális állóképesség, de ezzel együtt is elég hihetetlen, hogy az asztronaután nem lesz úrrá a csüggedés. Az eddigi szövegben egyetlen egyszer szerepelt a depresszió kifejezés, hősünk pedig még a halál torkában is szokatlan módon életvidám.

Naplóbejegyzés: 8. Nap

Végem van. Végem van. Végem van.

Naplóbejegyzés: 8. Nap (2)

Kihisztiztem magam, ideje tervet kovácsolni. Szóval az olvasóm feladta. Még nem tudom mi lehet a baj, de valamit nagyon gyorsan ki kell találnom.

Arra jutottam, hogy az olvasó minden valószínűség szerint lemerült. Az olvasót a NASA egy új generációs lithium-ion-polimer akkumulátorral látta el. Ez az újfajta aksi mikroporózus elektrolitokat tartalmaz, amely nagyobb vezetőkapacitással rendelkezik, és így eléri az 1500 mAh kapacitást. Cserébe viszont némileg több gázt termel az energiafelvétel során és megpuffad. A problémám, hogy miként jutassak megfelelő töltést az akkumulátorba. A nap folyamán kifundáltam egy csalafinta tervet a probléma megoldására: A vésztartalékban van egy elektronikus töltőberendezés. Ha lejutnék a nappaliba, csatlakoztatnám a töltőberendezést a központi generátorra (köznapi nevén: konnektor), és 2%-os maradványtöltést feltételezve 156 perc alatt új életre tudnám kelteni a szerkentyűt. A probláma az, hogy az előző EVA során az öltözékem komoly károsodást szenvedett és a javítóblokkban van (azaz a mosógépben), így most nem tudok EVA-ra indulni.

Naplóbejegyzés: 9. Nap

Egy lepedő segítségével sikeresen teljesítettem a külsétát és feltöltöttem az olvasót! Na ki a király?

Watney mindeközben kétségbeejtő helyzetbe került. Már a korábbi szituációk is megoldhatatlannak látszottak, de az mind semmi volt ahhoz képest, ami most vár rá. Kezdjük ott, hogy néhány napja már a marsjáróban kuporog és tervet kovácsol, de azt a fülest kaptam, hogy ezt az információt a NASA titkosította (=spoiler). Nagyon drukkolok az asztronautánknak, de a továbbiakban nem adhatok ki információt. Szerencsém volt, hogy mostanáig szabadon garázdálkodhattam.

Naplóbejegyzés: 13. nap, végső jelentés

Említett okokból hanyagoltam a naplózást, most pedig már fölösleges is jelentéseket küldözgetnem, mivel a hírekből nemsokára értesülni fog a közvélemény a végkifejletről. Vagy legkésőbb a jövőre mozikba kerülő nagyfilmből, amit egyébként itt forgatnak nem messze Budapesten.

A történet egész egyszerűen a székbe/ágyba szegezi az embert. A lelke mélyén mindenki tudja, hogy a valóságban valahol egy ponton a rideg statisztikai esélyek kibabráltak volna a főhőssel, de minden probléma és megoldás olyan látszólagos tudományos alapossággal van felépítve, ami könnyedén hihetővé teszi az eseményeket a laikus olvasó számára. Ugyanakkor a techie fejtegetések még éppen megmaradnak azon a szinten, hogy az olvasó érdeklődése ne vesszen oda, ezt az egyensúlyt pedig nem könnyű megteremteni.

Mark Watney története igazából pontosan olyan volt, mint egy hullámvasút: lélegzetvisszafojtva megmászott hatalmas emelkedőkkel és sikoltozós zuhanásokkal tarkított őrültekháza. Olyan, ahol az ember egyszerre féli és várja a következő lejtőt, de amíg odaér, a simább szakaszokon vidáman forgatja a fejét, nevet össze az útitársával és gyönyörködik a szokatlan látványban. A hullámvasút természetesen nem tart örökké, és az utolsó néhány zuhanás már nem termel annyi adrenalint, mint a legelején, de ettől függetlenül bármikor szívesen felülnék újra egy menetre.

comments powered by Disqus