Star Wars: The Force Awakens (spoiler alert)

Gyuri: Nem is köntörfalaznék sokat…

Szar volt.

Ez a sommás véleményem. Nagyon akartam, hogy jó legyen, voltak is benne ígéretes pillanatok, de nem fogja kiállni az idő próbáját. Tudom, hogy sokakat fel fog háborítani a véleményem, ezért sietnék közölni mindenkivel, hogy nekem ettől ugyan egy jottányival sem fog jobban tetszeni, úgyhogy kommentekbe csak nyugodtan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. A történetre most nem vesztegetek sávszélességet, mivel aki nem látta a filmet, az jó eséllyel nem jutott tovább a címnél, aki meg látta annak úgyis felesleges.

Tudom persze, hogy az SW-vel kapcsolatos elvárásokat lehetetlen teljesíteni, és hogy más időket élünk manapság: az ezredforduló előtt, amikor mi még mammutokat kergettünk, az volt a buli, ha új lemez jött a vurstliba, a mozi pedig maximum a seggünknek okozott maradandó emlékeket. A szabályt erősítő kivételt évtizedekig csak az alámondásos VHS kazettákon terjedő “kamutámadást indítunk a szuper-csillagromboló ellen” Csillagok Háborúja (csak így egyszerűen, nem sznobultunk, hogy Új Remény) jelentette. Manapság már évente legalább hatszor-nyolcszor elpusztul a föld, nyáron gyakran hetente fel akarja kajolni az emberiséget valaki, mi meg közben azon elmélkedünk, hogy nem maradt-e a tűzhelyen a tej. Azzal is tisztában vagyok, hogy a SW:FA sokkal jobb, mint amit az elmúlt harminc évben a Star Wars égisze alatt kaptunk. Az igyekezet tiszteletreméltó, de ettől még ne tegyünk úgy, mintha a hibák nem rontanák le jelentősen az összképet.

Rengeteg kritika és blogbejegyzés foglalkozik vele, hogy mennyi irreális ökörség van a filmben, pedig ha ilyen (sci)-fi-ről van szó, ahol a “sci” tényleg zárójelben van, akkor ez a legkisebb probléma. Ha Star Warsrol van szó, nincs igényem rá, hogy egyetemi okostojások magyarázzák el, hogy nem lehet akkora lézert gyártani, amivel szét lehet lőni egy bolygót. Nekem éppen elég, ha valamennyire hihetően van prezentálva, hogy kis szőrös mócsingok legyalulják a lézerágyúkkal felszerelt kevlárpáncélos elitosztagot (helyismerettel, helyzeti előnnyel és ravasz csapdákkal - nem, nem parittyákkal). Amire szükségem van, azok a szerethető karakterek (lehetőleg olyanok, akiknek a motivációi hihetőek); jó hangulat; és hihetően prezentált feszültség.

Namost, az SW:FA-ben a jó hangulat mindenképpen megvan, és valamelyest a jó karakterek is:. Finn karaktere szerintem SW mércével egész kerek, megvan honnan jött és mit miért csinál. Rey kicsit már ködösebb, de mivel vele egész sok időt töltöttek el a film elején (ez volt a leghangulatosabb rész), ezért legyen, elfogadjuk. A blogoszférában mindenki rommá kutyázta Kylo Rent, úgyhogy én vagyok a génmódosított mutáns, akinek ő tetszett a legjobban. Igen, tudom, úgy viselkedett végig mint egy hisztis emós tinédzser (Garry™), mivel...nos...mivel ő valóban egy hisztis emós tinédzser. Ugyanakkor ő volt az egyetlen karakter, aki az újszerűség szikráját felvillantotta. Szokatlan, hogy végre nem a jó jediket csábítgatja a sötét oldal, hanem épp ellenkezőleg: a hisztis tini küzd a jó oldal - láthatóan erős - hívása ellen. A háttérsztori is vállalható: Luke tanítgatta, de valahol a dolog félrecsúszott, mint egy jószándékú logopályázat. Han Solo minden jelenetet ellopott, de tőle ezt vártuk, ráadásul neki amúgyis lefőtt a káve, szóval ez már mindegy.

A gonosz oldal is egész biztató volt a film első felében, és innen erednek a problémák: a második etapban az Első Rend dramaturgiai okokból zenebóhóccá változott. Ugyanazt próbálták meg eladni snellbe, ami a korábbi filmekben egyszer már bevált, de épp a sokszoros tempó és az építkezés hiánya miatt az, ami korábban borzongató volt, itt már komikusnak hatott,. Szőrszálhasogatás, de Mon Mothama kultikus “Sok bothan halt meg ezért a hírért” mondata pont az effajta hangulatteremtést szolgálta. Apróság, de az ilyesmi számít. Tudom, hogy suspension of disbelief meg minden, de amikor a szuperfegyver első feltűnése után három perccel megvan a terv, majd rá öt percre a pajzs is sittysutty hatástalanítva van, majd még pár percre rá (leszámítva a kardozósdit) felrobbantják az egész kócerájt...hát, szóval ez nevetséges. A kevesebb több lett volna: miért nem volt elég ebben a részben felfedni a hatalmas fenyegetést? Úgy még némi súlyt is lehetett volna adni a történteknek. Az Új Reményben Obi-Wan Kenobi legalább leült és rosszul érezte magát, amikor az Alderaan-t felrobbantották, itt meg úgy nézte mindenki, mint az augusztus huszadikai tüzijátékot. Arról ne is beszéljünk, hogy hogyan látod egy másik csillagrendszerben történő dolgokat: ez nem olyasmi, amit csak úgy elfogadsz, ez már nettó baromság.

Mondok egy pozitív ellenpéldát ugyanebből a filmből: amikor Han Solo begyűjti a Falcont, akkor tesznek egy megjegyzést, hogy “Mondtam neked, hogy ebben a szektorban látták utoljára a hajót!”. Ez számomra épp szükséges és elégséges magyarázat volt, hogy ne kezdjek el háborogni, miszerint ekkora véletlenek nincsenek. Ilyen apróságok rajzolják fel a határvonalat a hihető és a banális között.

A birodalmiaknak azt üzenem, hogy következő alkalommal olyan szuperfegyvert építsenek, ami….

  • Az összes X-Winget elpusztítja, ugyanis sorozatban harmadszor is ilyen hajóval baszták szét a bolygót, szóval adja magát, hogy ha nem lennének X-Wingek az nagyot dobna a birodalmiak esélyein.

  • Az egész galaxist és minden élőlényt szétlő, mert a problémák mindig akkor kezdődtek, amikor valaki visszalőtt. Legközelebb már jó lenne elsőre tutira menni.

Az új halálcsillaghoz kapcsolódik, hogy az egész köztársaság felrobbantásához képest még egy közepes váci úti dugó is nagyobb érzelmi sokkot generál: a felrobbanás előtt tíz másodperccel mutatnak néhány szájtáti embert, akik megijednek. Igazából gőzőm sem volt kik ezek, addig amíg be nem mondták Han Soloék, hogy hujjujjjuj a köztársaságnak nyekk. Aztán minden ment tovább a megszokott mederben, álljunk bosszút, stb stb. Megértem, hogy az előzménytrilógia után senkinek nem hiányzott egy újabb galaktikus parlamenti vitanap, de azért kicsit megerőltethették volna magukat a kreatív emberek: valahogy úgy képzelem el a szituációt, hogy bement a főnök a reggeli meetingre, hogy “Fiúk, van egy tök jó ötletem: Legyen úgy, hogy JÓ REGGELT! Csináljuk azt, hogy minden ugyanúgy van, mint a korábbi filmekben!!!!”.

Sorolhatnám tovább, hogy mi tetszett és mi nem, de fölösleges. Abrams - talán a tévés múltnak köszönhetően - a megszokottnál jóval több elvarratlan szálat hagyott maga után. Ennek köszönhetően már most érkeznek a spekulációk, hogy ki kinek a kije, és hogy ez meg az tutira meg lesz magyarázva...csak az van, hogy én személy szerint kezdek rettenetesen belefáradni az állandó várakozásba. Nem lehetne MOST kapni egy jó Star Wars filmet?


Imi: Az új Star Wars film leginkább bosszantó. Aki drukkolt már focicsapatnak, biztosan átélte már azt a szituációt, amikor a kedvenc klubjának támadója egyedül tör kapura, és vagy azért, mert túl ideges, vagy azért, mert túl nagyképű, a kapusba rúgja a labdát. Ez bosszantó más labdajátékokban is, de a labdarúgás esetében még inkább, hiszen egyetlen gólnak arányaiban sokkal nagyobb hatása van a játékra. Ezt érzem a Star Wars: The Force Awekens esetén is. J.J. Abrams vagy túl ideges vagy túl nagyképű volt, és kimaradt a ziccer…

Nem hiszem, hogy valaha sikerült úgy ráhangolódnom egy filmre, mint az Ébredő erőre. Klasszikus trilógiás dokumentumfilmekkel, a Halálcsillag c. regénnyel illetve a The Star Wars c. képregény olvasásával készültem az év mozis élményére. Félreértés ne essék, egy percig sem vártam, hogy az új film, olyan hatást vált ki belőlem, mint az Egy új remény, vagy A Birodalom visszavág. Tizenegy-két éves voltam, amikor először láttam a klasszikus trilógiát, ezért nem meglepő módon Han Solo és Luke Skywalker voltak az első filmes hőseim a Halálcsillag pedig az első dolog, ami darabjaira robbant előttem a képernyőn. Eltelt azóta 20 év, mára már sok filmhősöm és antihősöm van, és annyi mindent láttam már felrobbanni a vásznon, hogy egy újabb bummm már nem mozgat meg bennem semmit. Ettől függetlenül a Star Wars a kedvenc fantasy világom – remélem, nem akartok meggyőzni arról, hogy ez sci-fi – ezért ugyan felfokozott hangulatban mentem a moziba, viszont az elvárásaim elég racionálisak voltak.

  • Hozza a régi filmek hangulatát
  • Han Solo haljon meg, ahogy Garry Kurtz szerette volna a Jediben, csak akkor Lucas-t már jobban érdekelték a plüss Ewokok bevételei, mint a film maga, ami eladja azokat.
  • A lázadás sikere ne állítsa vissza a régi köztársaságot, legyen az egy megosztó esemény a múltban.

Ezek alapján nem is lehetne panaszom. Igazából arra készültem, hogy elindul valami új, és a film úgyis kezdődött, oké megint kapunk egy árvát egy sivatagbolygón egy robottal, de ez nem zavart, mert Rey a mesék klasszikus szegénylegénye szegényleánya, aki kell a történetbe. Hogy a szegénységet miért csak egy sivatagbolygón lehet megjeleníteni, nem tudom. A film ez elején egész jól működik, pajtiznak Han Soloval, rendben. Talán kicsit sok a humoros karakter, „indianajonesosan” poénosra vesznek pár dolgot, de ez még belefér. Csihi-puhi az erdőbolygón, oké. Elrabolják a Rey-t, rendben, és itt azt gondolom, hogy a filmet elviszi a hátán simán a Luke utáni kutatás feszültsége, de nem, ehelyett elrontják a filmélményemet a következővel:

Odatesznek egy újabb Dupla Tripla Halálcsillagot. És nem, nem az zavar, hogy marad életben az égitest, ha elszipkázzák a szuper-halál-alpesi bolygó napjának energiáját, az se érdekel, hogy lehet több naprendszeren keresztül eltalálni valamit. Egy dolog bosszant: Hogy a bánatos fenébe lehet az, hogy a világ legtágabb fantasy univerzumában a gonoszság egyetlen mértékegysége a bolygók felrobbantása!? Persze rákenhetjük ezt is Lucasra, hogy minek kellett már az Egy új reményben ekkora tömegpusztító fegyvert építeni. Mert lehetett volna ezt fokozatosan is csinálni. Mondjuk, az elsővel fel lehet robbantani egy Ewokot, a másodikkal már egy Tasken falut, és legújabbal meg bolygókat. De nem, ez nem Lucas hibája, ez a Star Wars „nevelő szüleinek” felelőssége, akik nem hajlandóak ennél kreatívabbak lenni.

Szóval a film kettészakadt, és innentől újra a szokott halálcsillagot kell felrobbantani, egy jellegtelen űrcsata közepette, egy U alakú árokba berepülve.

Pedig voltak benne nagyon tetszetős részek:

  1. Az új karakterek: Finn talán túl vicces volt, de Rey és Kylo karaktere is tetszett. Akartak egy gonoszt fejlődéstörténettel, nekem nincs ellenemre.
  2. Erővel megállított lézernyaláb. Mekkora királyság már!
  3. Nem állt vissza a Köztársaság, hanem egyfajta kettős rendszer él a galaxisban.
  4. A tény, hogy az egykori hősök, inkább már csak legendák.
  5. Rey látomása a pincében az egyik kedvenc jelenetem.
  6. Rey és Kylo Ren erőpárbaja. Végre egyszer az „erő segítségével” harcolni nem egy fénykardpárbajt, vagy parlamenti páholyok hajigálását jelenti.

De sajnos, mindezek mellett nem tudok nem arra gondolni, hogy az egyetlen dolog, amit kezdeni tudott a Disney a franchise-zal az a reboot volt. Csalódott vagyok, és úgy érzem két irányba vihetik tovább a sztorit: a következő rész vagy arról fog szólni, hogy Rey Luke-kal a hátán szaltózgat egy dzsungelbolygón, vagy a Disnenynél végre kitalálnak valami újat…


Kunó: Szívemből szóltál, Gyurci Kapitány. A Film megnézése után egy “nagyon tetszett” pipával a fejemben jöttem ki a moziból. Majd lelkendezve beszélgettünk még egy órát a filmről, jókat nevettünk a hülyeségein, és csillogó szemmel ecseteltük A Sztár Vórsz hangulat részleteit… Másnap azzal az érzéssel keltem fel, hogy azonnal meg akarom még egyszer nézni… S ahogy teltek-múltak a napok, egyre jobban kezdett a tudatalattimból felbukkani egy érzés, amit nagyon el akartam nyomni, de a Realitás végül győzedelmeskedett: Szar volt ( ©Gyurci ).

És a legszörnyűbb az, hogy ép ésszel fel nem tudom fogni, hogy egy olyan elemet hogyan lehetett elrontani egy ekkora költségvetésnél, mint a TÖRTÉNET (Gyuri részletezte rendesen). Nem akarok nagyképűsködni, de szerintem ha bezárnak egy hétre egy szobába pár barátommal, akkor tízszer ötletesebb és csavarosabb történettel állunk elő. És szerintem ezzel nem csak mi vagyunk így.

A forgatókönyv súlytalanul lebegett a vákuumban, majd véletlenszerűen bedobált SW elemeket vágtak a képünkbe, hogy legyen mire nyálunkat csorgatnunk, mint Pavlov kutyájának. Mert itt már régen erről van szó. A lélek, a lelkesedés és az adni akarás kiveszett ebből a franchise-osított tucattermékből, ami a régmúlt nagy mutatványain élősködve szívja a rajongók - és rajongókká erőszakolt - tucatember pénztárcáját… s csak pont a lényeg veszett ki az egészből, pont az, amiért a Star Wars azzá lett, ami.

Abban bízom, hogy megtörténik az, amit az előzménytrilógiánál már egyszer láttunk: egy borzalmasan unalmas első rész után kaptunk egy picit értelmesebb második részt, de egy nagyon ütős harmadikat, ami szerintem megfelelt nem csak a kor elvárásainak, de a SW univerzum minden igényének. Talán szerencsénk lesz, és tényleg képesek lesznek értelmesebb történettel és forgatókönyvvel előállni, mert azt legalább látjuk, hogy az akarás megvan, hogy SW élményt kapjunk. Már csak valódi filmmé kéne varázsolni ezt az egészet.

A nevetséges ebben az, hogy manapság olyan sorozatok futnak, ahol kvázi 10-12 órás komplex filmeket kapunk, olyan csavarokkal, jellemfejlődéssel, hogy az ember agya eldurran a gyönyörűségtől, és nem hiszem, hogy ezeket a forgatókönyvírókat ne lehetne megkérni, hogy ugyan 2 órában meséljék már egy egy történet első részét…
Szóval amit kaptunk most, az egy Új Remény. Találkozunk e témában Karácsonykor.

comments powered by Disqus