The Ancient World

Kicsit ellentmondásos viszonyban Ryan Laukattal és a játékaival: Egyrészről az egyik korábbi játéka, a City of Iron rettenetesen tetszett nekem is, és mindenki másnak is, aki leült mellé. A magyarul megjelent Nyolcperces Birodalom is teszett, habár mint a neve is mutatja, ez inkább filler játék. Rendkívül impresszívnek tartom azt is, hogy a pasas tervezés mellett maga készíti az artot a játékaihoz: Amellett, hogy tényleg szemet gyönyörködtetőek a komponensek, ez ráaadásul még egyfajta egységes jelleget is kölcsönöz a játékainak, amit így általában már messziről fel lehet ismerni.

Másrészről voltak kellemetlen tapasztalataim a hozzáállásával: Ezt úgy értem, hogy egyszer próbáltam kommunikálni vele a City of Iron kieg kickstarter kampánya során, és akkor kimondottan gyökér volt. Kértem tőle ugyanis, hogy a 20 dolláros kieget (amiben amúgy kb harminc lap volt, meg két token), nem dobná-e be nekem egy borítékba doboz nélkül. Így le lehetett volna faragni a +20 dolláros szállításból kb 15 dollárt. Erre közölte, hogy sajnos ez nem lehetséges. Értitek, nem lehetséges egy nyomorék pakli kártyát berakni egy darab borítékba... Kicsit még hőbörögtem, de akkor már válaszra sem méltatott. Biztos úgy gondolta, hogy "Úgyis funded már a projekt, az ilyen sóher balkáni puhaszájú puttók meg pattanjanak fel a robogójukra, aztán lépjenek haza. Majd viszünk oda még Tomahawk rakétákat free shippinggel, ha megint elkezdenek arrafelé háborúzni". Úgyhogy jól be is durciztam és a kickstarter projektet szépen kenszelláltam is, meg az The Ancient World-be sem szálltam be. Sajnos, mint tudjuk, "Az elv olyan mint a fing: az ember addig tartja, amíg tudja". Így amikor Essenben a német viszonteladónál belebotlottam az említett játékokba, elmormoltam egy "de azér még tufa vagy..." rigmust aztán landolt a City of Iron kieg is és a címszereplő is a csomagtartóban.

A háttérről itt is leginkább a szabálykönyvből értesülünk: adott egy világ, amit nagy csúnya titánok egyszer leromboltak és azóta is folyamatosan le van rombolódva. Viszont most érkezünk mi, feltörekvő kis városállamok, akiknek egyszerre kell a többiek és a csúnya titánok fölé kerekedni, hogy felvirágoztassuk a hajdanvolt dicső birodalmat. A felvirágoztatásnak legjobb módja pedig természetesen az újabb háborúskodás:)

Board Szép, ugye?

A játék a grafikát leszámítva nem hasonlít a City of Ironra, mely egy deckbuilding alapokon nyugvó építkezős-felfedezős-kereskedős economy game volt. Ezzel szemben a The Ancient World sokkal inkább egy klasszikus worker placement euró gyönyörű grafikával és néhány újszerű mechanikával megáldva.

Board2

A bal felső sarokban láthatóak a megvásárolható kerület lapok, a jobb felső sarokban pedig három halomban az éppen megtámadható titánok. Alul balról jobbra az elérhető birodalmak, majd jobbra a felbérelhető hadseregek láthatóak.

A játékosok birodalma háromféle erőforrással rendelkezik: pénz, tudomány és haderő. Ezek segítségével juthatnak aztán különféle lapokhoz (birodalom, kerület, hadsereg és titán), melyek változatos módokon erősítenek minket tovább, valamint ravasz módon hozzájárulnak a végső győzelemhez is. A birodalomban dolgozó munkásokat etetni is kell, az ehhez szükséges élelmet is a már birtokba vett birodalmak termelik meg.

Játékos birodalom2

A játékostáblától balra a hadseregek, jobbra pedig a birodalmak találhatóak. A Capital City alatt lévő ikonok jelzik, hogy egyszerre négy darab birodalmat birtokolhatunk, körönként öt aranyat és egy élelmet kapunk, a jobboldali szürke lapok pedig a maximálisan fenntartható hadseregek számát jelzik.

Eddig egész átlagosan hangzik, ugye? Mégis, mi az a kis plusz, amit ez a játék hozzátesz a társasjátékok örökké fejlődő világához? Nos, mint említettem, azért sikerült egy-két érdekes elemet becsempészni a játékmenetbe.

Talán a legérdekesebb mechanika a hadsereg fejlesztése volt. Adott, hogy maximum hány aktív hadsereg lapja lehet egy játékosnak (nekem ez az egész játék alatt kettő maradt): amikor újat veszel, a régit képpel lefelé kell fordítani, mivel azok a harcosok úgymond visszavonultak. A lap hátán azonban van egy - az eredetinél gyengébb - képesség, amelyet be kell csúsztatni az új hadsereg alá, mégpedig úgy, hogy látszódjon a legacy képesség is. Ez szimbolizálja a tudást, amit a veteránok átadnak az újoncoknak és így erősődnek idővel a seregek. Tekinthető akár ez egyfajta burkolt szintlépésnek, és kellemes taktikai lehetőségek egész tárházát nyitja fel: az egységek megvásárlásakor érdemes ugyanis figyelni arra is, hogy mire lesznek képesek, ha "kiöregszenek" a háborúskodásból. Ez talán a legeredetibb ötlet az egész játékban.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy miért vonulna vissza egy hadsereg. Erre a válasz az aktiválásban rejlik: a háborúskodás az egyetlen akció, melyhez nincs szükség munkásra, ellenben zsoldot kell fizetni az aktivált hadseregnek, ráadásul mindig egyre többet: Sajnos a titánok csápjai között edződött harcosokért bizony be kell nyúlni jó mélyen a zsebbe. A zsold a lapra kerül, és ott is marad, amíg harcosaink el nem vonulnak nyugdíjba kertészkedni. Ez azt eredményezi, hogy egy idő után már egyáltalán nem éri meg a tapasztalt, de drága munkaerőt foglalkoztatni, helyettük ideje új, tapasztalatlan és alacsony elvárásokkal rendelkező fiatalokkal feltölteni a pozíciókat... Végülis a tervező remekül átültette a hétköznapi élet szomorú realitását a játékba, kicsiny birodalmunk is csak egy gonosz multicég, aki nem törődik az emberekkel, csak a profittal:). A tény, hogy a támadáshoz csak pénz kell, de munkás nem remek taktikai lehetőségeket biztosít: tápolhatjuk a seregünket a munkásainkkal, hogy a kör végefelé támadjunk. Ekkor viszont megeshet, hogy egy gyorsabb játékos lecsapja a kiszemelt titánt az orrunk előtt, azt pedig nem tudhatjuk, hogy utána mi jön fel a pakliból.

Milita A jobb felső sarokban található ikon mutatja meg, hogy az egység a nyugdíjba vonulás után milyen passzív bónuszt fog adni az őt felváltó seregnek.

Győzni természetesen az fog, aki a legtöbb VP-t szerzi, azonban itt is van egy kis csavarintás: VP csak és kizárólag a lapokon található zászlókért jár, mégpedig annál több, minél többel rendelkezik egy játékos adott színben. Öt különböző színben vannak zászlók a lapokon, így a végső győzelemhez okosan kell gyűjtögeni. A trükk pedig az, hogy ritkán lesz oly módon összhangban az adott lap képessége és színe, hogy mindkettő ideális legyen. Kiválasztáskor tehát gyakran dönteni kell, hogy melyik kezembe harapjak: az azonnali tápot válasszam a hosszútávú haszon helyett vagy pedig fordítva. Ennek a kétkomponenses rendszernek köszönhetően messze nem triviális, hogy mely lapokra érdedmes rámenni, ráadásul további komplikáció, hogy az előttünk következő játékos még el is happolhatja, amit kinéztünk magunknak.

Birodalom lapok

Említésre méltó még, hogy a munkások meg vannak számozva. Nem igazán nevezném szintnek, legalábbis nem azon a módon ahogy a Troyes vagy a Praetor valósította ezt meg. Viszont vannak megkötések, hogy mely akcióra milyen munkást milyen sorrendben tehetsz le, így itt is adódik alkalom a másiknak keresztbetenni. Mindazonáltal tematikailag nem igazán éreztem rá, hogy mit jelentenek a különböző számozású munkások, taktikailag pedig még nem sikerült kitapasztalni a benne rejlő lehetőségeket. Az viszont már egyetlen játékból is nyilvánvalóvá vált, hogy a munkáslehelyezés rész kegyetlen: ha valaki elviszi előled a jó helyet, mégpedig egy "erős" munkással (azaz te oda már nem rakhatsz), akkor bizony van, hogy nehéz jó B tervet kidolgozni, előfordult nemegyszer passzolás olyankor is, amikor még volt felhasználható munkás...Az hogy ez jó vagy rossz, az egyéni ízlés kérdése. Én személyszerint jobban preferálom, amikor úszom a lehetőségekben és nem érzem magam nagyon beszorítva a sarkoba.

A birodalom lapokat nem csak "megvásárolni" lehet: amennyiben az adott pillanatban nem engedheti meg magának a játékos az árát, úgy el is tárolhatja egy akcióért cserébe, ami ismét jó lehetőség, hogy borsot törjünk a riválisaink orra alá. Tematikailag ugyan nem sikerült jó magyarázatot találni erre: talán a birodalom felderítői gazdag földekre bukkantak a távolban, melyet aztán eltitkolnak a többi birodalom elől?

A játékosok között nincs direkt interkació, viszont természetesen a rendelkezésre álló akcióhelyek és az elérhető és egymás elől elhappolható kerületek, birodalmak, titánok és hadseregek elegendő indirekt interakcióra adnak lehetőséget, még többre is, mint egy átlagos euró játék esetén. A számozott worker koncepció gonosz, mivel úgy gondolod, hogy valahová még simán odaférsz a többiek előtt, amikor egy rivális gondol egyet és direkt kiszorít onnan egy magasrangú munkással.

Birodalom lapok2

A fenti képek is mutatják, hogy a rajzok minőségére nem lehet panasz. Amit furcsának találtam, hogy a titán és birodalom lapok mindegyikére saját festmény jutott, de a kerület és hadsereg lapok nem voltak ilyen szerencsések, ott minden lapon ugyanaz az illusztráció található. A komponensek minősége rendben van, de a doboz meglehetősen szellős, az ilyesmire eléggé harapok: harmadával kisebb helyre bőven befért volna minden, de talán még a fele is megoldható lett volna.

A hagyományteremtés jegyében ismét próbálok több-kevesebb sikerrel különvéleményeket kérni a résztvevőktöl, ezeket az értékelés után találjátok.

Kategória: Stratégiai játék

Játékosszám: 2-4

Korosztály: 12+

Nyelvfüggőség: Enyhén nyelvfüggő. A lapok egy részén csak ikonok vannak, de némelyikre jutott pár sor angol szöveg.

Rövid értékelés: Mindent egybevetve kellemes kis játék ez. Látszik a kísérletező kedv, ami mindig megsüvegelendő: a hadsereg fejlesztése és a győzelem meghatározása kimondottan tetszett, a munkások számozása és a "munkahelyek" kevésbé. A markáns és jól megfogható identitás helyett inkább egyfajta útkeresést sugall a játékmenet, de ez nem probléma. Belépő játéknak ez túl komplex: a grafika alapján azt lehetne gondolni, hogy ez amolyan barátságos, laza euró, de ez nem így van. A szabályok nem bonyolultak, de a megfelelő stratégiát eltalálni és végig is vinni nagyon nehéz. A felső-középkategoriás bonyolultságú eurók kedvelői szeretni fogják, pláne ha szeretik a szemet gyönyörködtető külcsínt és a torokmetszésig fajuló taktikázást.

Ítélet: 7/10.


Gergő különvéleménye: Laukat játékaival úgy vagyok, mint a klasszikus francia konyhával. Harmónikus az ízvilág, selymes az állag, ízléses a tálalás, de hiányzik valami igazán jelleget adó összetevő. És tunkolni sem lehet. Szóval, nagyon korrekt és szép játékokat csinál, de maradandó emléket nem nagyon okoznak. (Kivéve talán az Eight-Minute Empire-t; az area control központú játékokat annyira nem szeretem, de a Laukat-módozat ízlett belőle.)

A The Ancient World azonban valamiért jobban magával ragadott. Van néhány apróság a játékban, amik megkavarják a kellemesen egyhangú ízeket. Például az egyedi worker placement szabályok vagy a titánok legyőzése utáni véletlenszerű veszteségek. Mintha a szakács kicsit kísérletező kedvében lett volna. Semmi extrém, csak a reggeli piacozás közben meglátott egy új fűszert a standon és azt is beszórta a már bevált recept hozzávalói mellé.

Tetszik a kicsit új, kicsit szokatlan íz, de nem feltétlenül vagyok meggyőződve róla, hogy egy másik új fűszer nem lett volna jobb. Jó az irány, de még kicsit próbálgatni kellene a receptet, hogy a napi ajánlatból az étlapra kerüljön.

Az biztos, hogy Laukat következő játékát (War of the Void) kicsit nagyobb figyelemmel várom majd ezután. Remélem, nem hagyja el a kísérletező kedve.


Cz különvéleménye: A már megszokott grafikai szinvonalat hozza a játék, a komponensek szépek, színesek,öröm rájuk nézni. A komponensek közül egyedül a player board elrendezése nem volt a legjobb, a district, titan, empire kártyatípusok könnyen összekeveredhettek a jobb oldalon, míg máshol alig volt kártya.

A játékmenet gördülékeny, a szabályok jól érthetõek voltak, bár a kombinációk több játék során jönnek ki igazán szerintem. A játék története nem volt túl érdekes, kicsit jobban elmélyíthették volna. Rögtön az elején beugrott, hogy miért nem fognak össze a városállamok ahelyett, hogy egymással versengve küzdenek a titánok ellen. Kellemes kooperatív játék keveredhetett volna ki belõle. A játék nem volt túl hosszú, ami szintén pozitívuma volt. Elég sok harcolós birodalomépítõ játék van, még több worker placementet használó. Annyira viszont nem volt egyedi sem pedig izgalmas e kettô kombinációja, hogy inkább az Ancient Worldöt válasszam legközelebb is.


Balázs (fa1latka) különvéleménye: Ez a játék szép. Nagyon. Az egésznek van egy nagyon eltalált stílusa, ami részletekben gazdag, aprólékosan kidolgozott. A táblán sok kis apróságot vehetsz észre, a kártyák egymás mellé téve összeállnak egy horizonttá, az egész valahogy él. Ryan Laukat minden játékát ugyanaz a grafikus tervezi, aki nem más, mint ő maga. Ezzel semmi baj sincs, így már egy kártyáról megmondod, hogy ez egy Laukat játék vagy nem és meg kell vallanom, hogy a Laukat játékok egyáltalán nem rosszak, mind nagyon letisztult és finom a maga módján.

Az Ancient World-ben egy-egy kis városállamot kell irányítani a játékosoknak, a játék hossza fix 6 forduló (és az első két fordulóban még nem érhető el minden akció körönként). Minden fordulóban a rendelkezésre álló munkásokat letéve lehet akciókat végrehajtani, és ha mindenki passzolt, akkor elértük a forduló végét és ilyenkor azok a munkások, akiket meg tudunk etetni újra használhatók lesznek, illetve feltöltjük a megvehető lapokat a táblán (hadsereg és birodalmi lapok). A városállamot birodalmi és kerületlapokkal lehet bővíteni, a hadsereglapokkal létrehozott seregekkel pedig támadni lehet a titánokat, amelyek gyakorlatilag extra birodalmi lapokként használhatók legyőzésük után. Ami a legfontosabb újítás a játékban a szokásos munkáslerakós játékokhoz képest:

  • A munkásoknak van egy számuk - skill pont - és ha egy akción van már munkás, akkor nagyobb skill-el rendelkezőt még rakhatsz oda (és van ahová kisebbet is, csak ott fizetned kell)
  • Minden forduló végén ellenőrizni kell, hogy a munkásokat meg tudod-e etetni és ha nem, akkor van aki megy éhezni és a következő fordulóban nem használható.
  • A hadseregek számát korlátoza a birodalmi kapacitásod, ezért lehet, hogy új hadsereget nem hozhatsz létre (új lapot lerakni az eddigiek mellé), de dönthetsz úgy, hogy nyugdíjazol egy létező sereget és az új lapot rárakod az eredeti hátuljára. És ilyenkor a régi sereg add valami pluszt a rárakott újnak, erősítheti vagy plusz tulajdonsággal segíheti azt. És ezt akárhányszor megteheted ugyanazzal a lappal, ami nagyon finom…
  • A titánokat érdemes támadni, amihez nem munkás, csupán aktiválható sereg kell. Ilyenkor a sereget pénzzel kell támadásra bírni és a csata közben a titán még rombolhat a birodalomban (zászlónként egy kockával kell dobni, hogy pénzt vagy birodalmi lapot bántott a megszerzéskor). A hadsereg aktiválása is eléggé egyedi megoldást kapott (egyre drágább minden támadás után) és a titánok rombolását is illik helyreállítani, mert a sérült birodalmi lapok nem adnak bevételt a forduló elején.
  • a játék végén pontot a megszerzett zászlókért kapsz, ami a titánon és a birodalmi lapon van, lehet persze kombózni, egy színre bónuszt adó birodalmi lapot venni és rámenni arra a színre, de itt sok stratégia létezik.

A játék nagyon kifinomult és letisztult, és mindez úgy, hogy casual játékosoknak sem okoz gondot a gyors betaulás. Ketten is élvezetes, de többen kicsit nagyobb a verseny és az izgalom. Azoknak nem ajánlom, akik igénylik a direkt interakciót, mert az nincs benne. De semmi. Ahogy a 7 Wonders-ben se volt és mégis remek kis játék. Szóval aki erre vágyik, az tényleg kerülje el. Itt csak indirekt módon tudsz tudsz ártani vagy kedvezni a többieknek, és ha ezeket a lehetőségeket észreveszed, rájössz a kis finom versenyre, akkor megérzed az ízét. És ha hozzám hasonlóan Neked is tetszik, akkor újra akarod majd érezni… :)

--

Vili különvéleménye: Az Archon: Glory and Machination nevű játékkal futottam bele az első óriási pofonba amit a “húúú de jól néz ki, vegyük meg” impulzív KS pledge után kaptam, azóta nagyon óvatos vagyok a nagyon jól kinéző eurókkal kapcsolatban, ez a prekoncepció nyomot is hagyott kettőnk kapcsolatában, annak ellenére, hogy a tervező előző játéka a City of Iron nagyon bejött.

Van pár dolog, ami tetszett a játékban, de többségben vannak az olyan aspektusai, amelyek egy kicsit se izgattak fel. A munkások erejének megkülönböztetése - és hogy ezzel keresztbe lehet rakni a többieknek, az kifejezetten tetszett, a hadsereg amortizációjának és fejlődésének szimulálása frissítően újszerű. Ezen felül csak a szokásos “gyűjts össze X valamit, hogy kapj érte Y valami mást, ami majd Z darab VP-t ér a végén”, legyen az akár titán, akár épület, meg persze a kihagyhatatlan “etesd meg a munkásaid a kör végén” mechanika.

A pontokat a játék végén az összegyűjtött zászlókért kapjuk, amelyeket egyrészt az épületeken másrészt a “félelmetes” titánok legyőzésével tudjuk beszerezni - szerintem teljesen un-tematikus ez a legerőltetettebb része a játéknak. A titánok meg egyáltalán nem akarják elpusztítani a világot, csak ha valaki rájuk támad, akkor kicsit visszaütnek - ha egyáltalán visszaütnek.

A megjelenés majdnem hibátlan, majd minden kártyának egyedi grafikája van eltekintve a hadsereg és a birodalom határait kitágító lapoktól - ettől kicsit olyan érzésem van, hogy félúton megunta a dolgot a rajzoló. Mindent összevetve ez egy nagyon jól összerakott euro, semmi eget rengető újdonság, de nem éreztem AZT. Ha valaki elém rakja, szívesen játszom vele, ha nekem kell választanom, akkor inkább a City of Iron.

comments powered by Disqus