CFP Karácsonyi adománygyűjtő licit 2020

Azt hiszem kijelenthetjük, hogy a CFP blog már csak az adománygyűjtő licit miatt létezik, amit idén is nagy lelkesedéssel indítottuk útjára. "Az év egyik legjobb társasjátékos eseményeként" aposztrofált kampányunk immár 10. alkalommal rajtolt el.
Az elmúlt években már megszokott módon az adománypiac.hu-n várunk mindenkit, aki felajánlana valamit, vagy licitálna! Emellett szeretnénk, ha csatlakoznátok a hivatalos FB csoportunkhoz is, hogy könnyebben kommunikálhassunk. Akár először veszel részt a kampányban, akár rutinos róka vagy, olvasd el a szabályokat a kampány oldalán, mert több minden változott az előző évek tapasztalatai alapján (pl.: rövidebb kampány, szigorú fizetési határidő stb.)

Idén az InDaHouse Hungary Egyesület önkénteseit támogatjuk, akik borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek tartanak egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat heti rendszerességgel. Céljuk, hogy a hozzájuk járó gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító felnőttekké váljanak, akik a tőlük kapott támogatást be tudják építeni a gyermekeik nevelésébe.
Húzzátok fel a rénszarvaskoponyás zászlót, regisztráljatok, és még egyszer kérem, hogy olvassátok el a szabályokat a kampány oldalán! ;)