Évértékelő: 2018

Évértékelő: 2018

Tavaly nem írtam évértékelőt, mert nem igazán volt rá időm, vagy inkább ihletem.. vagy egyszerűen aludtam, amikor lehetett. Pedig 2017 sok szempontból érdekes év volt. Bár igazából csak egy fél év, hiszen a lányom születése után, alig volt időm játszani. Természetesen 2018-ban is rengeteg időt töltöttem Borókával, de lassan belerázódtunk a mindennapokba, és több energiám maradt a hobbira is: Összesen 169 társasjáték-partit játszottam le, ami nyilván elmarad a korábbi évektől (2015: 315 db, 2016: 195 db), de már ennek a számnak is nagyon örülök. A csökkenő tendenciában az is közrejátszik, hogy Soma barátom Pestre költözött, és a fix hétfő esti társasest egy ideje kiesett. Ezt a 169 partit 65 társassal játszottam le, amiből 25 volt idén újdonság számomra. Az új game-ek aránya általában valamivel 50% fölött szokott lenni, ugyanakkor egy kicsit sem bánom, hogy ebben alulmúltam önmagamat, sőt, jó élmény volt a régi kedvenceket levenni a polcról. No, jöjjön az utolsó száraz számadat, amit muszáj leírnom, mert remek érzés, hogy idén sem szálltam el a vásárlásoktól: A készletem 6 játékkal bővült, miután 16 játékot szereztem be/támogattam meg és 10 társasnak intettem könnyes vagy épp érzelemmentes búcsút. Akkor most jöjjenek szaftos részek, úgy is ezt vártátok:

2018 legjobb megjelenései

1. Heroes of Terrinoth: A féltett Runebound 3. kiadása óta kalandozok Terrinoth földjén, de más játék keretein belül nem tettem tiszteletem ezen az "általános" fantasy világon. A Heroes of Terrinoth bejelentésekor nem dobtam el az agyam, de mivel sokan méltatták a Warhammer Quest Adventure Card Game mechanikáit, ezért jobban utánajártam, és az év második felében aztán szépen felkúszott a legjobban várt megjelenések élére. Nem is csalódtam, hamar megszerettük. A kalandok nagyon változatosak, a mechanikai megoldások tematikusak, de a legjobban talán a kockarendszert szeretem benne: a fehér kockák mindig jutalmaznak, sosem érzed azt, hogy haszontalan volt a köröd, de ez még nem jelenti azt, hogy könnyű a játék, a fekete kockák bőven megkérik a siker árát.

Heroes of Terrinoth

2. Cryptid: Az esseni "kíváncsiságlistámon" előkelő helyen volt, végül mégsem vettem meg. Már csak azért sem mert a baráti társaságba került egy példány. Ez a társas egy minden sallang nélküli, dedukciós játék, amelyben egy legendás állat után nyomozunk egy térképen. Okos kérdések, mások szemmel tartása és jó ütemrézékkel mi találhatjuk meg elsőként a lényt. A könnyű szabályaival, áramvonalasságával, rövid játékidejével fogott meg magának Cryptid, amit fáradtan sose játszatok! :)

3. Who Goes There: A dolog c. film alapjául szolgáló novella ihlette a Who Goes There társasjátékot. Egy igazi túlélőjátékról van szó, ahol egyre nehezebb körülmények között kell talpon maradnunk az Antarktiszon, és ha ez nem lenne elég, idővel egyre kevésbé bízunk a barátainkban, ugyanis az idő múltával egyre nagyobb az esély, hogy valamelyikünk már nem az, akinek mondja magát... Emiatt a - szerzők által "growing paranoia game"-nek titulált - játékban remekül átjön az elszigetelődés hangulata. Ahogy Éva fogalmazott: "A kooperatív játék, amiben végtelenül magányos vagy". A klasszikus áruló játékokkal ellentétben, a Who Goes There?-ben a lénynek ugyan az a célja, mint nekünk, feljutni a helikopterre, ezért marha nehéz megmondani kiben bízhatunk kiben nem, pláne hogy a dolog terjeszkedni is tud. Ez pedig egy másik nagyszerű aspektusa, a játéknak: az örök feszültség az interakciók során: vajon megfertőződök-e vagy sem? Negatív oldalon a játékidő áll, ami az én ízlésemnek kicsit hosszú.

Who Goes There?

2018 legjobb megismerései

1. The 7th Continent: Ez a játék frenetikus! Nyáron egy hónapon keresztül majdnem minden este játszottunk a nyaralás alatt. Érződik rajta, hogy a szerzők szívüket-lelküket beletették ebbe a projektbe, az eredmény pedig egy csodálatos kalandjáték, ahogy azt Gyuri egy évvel korábban már megénekelte. Nagyon tetszik az áramvonalas szabályrendszere, és lenyűgöz ez az utolsó részletig kidolgozott világ.

2. Magic Maze: Karácsony előtt volt lehetőségünk kipróbálni ezt a mókás kooperatív játékot, és Dia is én is rögtön megszerettük. Vettünk is saját példányt, és azóta már több mint 21 partinál járunk. Nemcsoda, hogy megnyert minket magának, hiszen a Space Alert c. valós idejű koop az abszolút kedvenceink között van évek óta, csak sajnos társaság híján ritkán kerül elő.

The 7th Continent

2018 jó lenne még játszani vele

Több olyan játék fordult meg a kezeim között, vagy kötött ki a polcomon, ami nagyon tetszett, és jó lenne velük többet játszani.

  • Arkham Horror 3. kiadás: Egy játékot játszottam vele, tetszett a megjelenés és az áramvonalasítás, de úgy éreztem, túl feszes a játékmenet, és nincs idő semmi egyénire.
  • Black Orchestra: Juhász Ádám mutatta meg (jár érte a pacsi!), második világháborús pandemic érzés, miközben Hitler-re vadászunk, történelmi mélységgel.
  • Comanauts: Karácsony előtt esett be, nagyon vártam. A Stuffed Fables mechanikáit használó game, remek témával, csak körülményes szabályokkal.
  • Hunt for the Ring: Első benyomásom nagyszerű volt a játékról, bár a parti másik felében kevéssé volt izgalmas Frodónak lenni.
  • Tavelin': A Mind Fitness Games tavalyi megjelenése nálam az év kártyajátéka! Európai utazgatás 45 perben. Nincs is jobb, mint Törökországban beragadni egy hóviharba... bárcsak ne ettem volna meg azt a romlott Kebab-ot! :)
  • Trónok Harca: A Vastrón: A Cosmic Encoutners motorja remekül illik a Trónok harca ármányaihoz: Egyszerű szabályok, nagyfokú interakció! Igazán élveztem a Tully családdal aratott - osztott - győzelmemet. Szövetségek, árulás, megvesztegetés, patakvér.

2018 örökzöldek

Ahogy írtam, idén sok korábbi játék előkerült, ezek közül nagy kedvencek voltak:

Mansions of Madness

2018 különdíja

A Mansions of Madness (2. kiadás) alkalmazást lefordító kezdeményezésé idén a "felfelé mutató hüvelykujjam". Bár angolul sem volt rossz játszani, sokat hozzátesz majd a játékélményhez, ha a szöveges elemeket gördülékenyen tudjuk felolvasni/előadni.

2019-es jövendölések

Még január van, az elégedettség hava, ilyenkor pang az ipar, de azért egy két cél már megfogalmazódott:

  • Nemesis: Itt ül a polcon lassan két hónapja. Illene már kipróbálni... vagy eladni.
  • Robinson Crusoe: Mystery Tales kiegészítő: Valaki Robinson Crusoe-t mondott?
  • The Lord of the Rings: Journeys in Middle-Earth: Négy napja jelentették be, remélem a 2019-es évértékelőmben a legelső helyen fog trónolni! ;)