Itt az idő...

Bizony-bizony, eljött az ideje, hogy a seggére verjünk az elmúlt fél évben összekalózkodott zsákmánynak. Imi és Kunó mindenféle balatonparti kikőtőkben dobták le a vasmacskát és jelen pillanatban is a nehezen összeharácsolt dublonokat váltják könnyűvérű lányokra rumra. Ahogy azt az íratlan törvények diktálják, a kapitány utolsónak hagyja (szerencsére nem süllyedő) hajót, nemsokára jómagam is távozom. Hogy hova, azt nem árulhatom el, mert kikötői semmirekellő ácsingózik a fejemre kitűzött vérdíjra. Ágyúink tehát legalább egy hétre elhallgatnak, de hogy ne maradjunk olvasnivaló nélkül, álljon itt egy összefoglaló az elmúlt fél terméséből, amiből elsősorban az újabb olvasóink szemezgethetnek, mígnem újra vitorlát bontunk.
Várós játékok és kiegészítők
Jópár cikket írtunk a közeljövőben érkező játékokról, ezek szépen fel lettek osztva téma szerint amerikről (1.rész, 2.rész), eurókról (1.rész, 2.rész) valamint kiegészítőkről (1.rész, 2.rész, 3.rész) szóló írásokra.
PortalCon
Imi kezdeményezésére ellátogattunk a Portalconra is lengyelországba ahol az
élménybeszámoló mellett írtunk a hamarosan megjelenő
Rattle, Battle Grab The Lootról és szintén közelgő
Imperial Settlers Atlanteans kiegészítőről is.
Ismertetők
Nagyszámú kritikát is gyártottunk a játékokról, amiket szeretünk, és néha azokról is amiket nem. Ezeket amúgy állandó jelleggel megtaláljátok az oldalsávon található Ismertetők menüpont alatt (a táblázatban található linkek az adott kritikára mutatnak).
Kalóz-Rádió
Az írás meglehetősen időigényes, beszélni viszont már kevésbé, így aztán időnként összeültünk cseverészni mindenféle témákban. Ezek is megtalálhatóak a Kalóz-Rádió menüpont alatt.
## OldalÚjabb olvasóink kedvéért szeretnék szót ejteni az oldalt érintő fejlesztésekről, elsősorban a hírlevelünkről, melyet eleinte egyáltalán nem támogattam, de aztán egészen megszerettem. Itt egy kép a kinézetéről, aki kedvet kapott a heti két levélhez, az oldalt tud feliratkozni.
(Most látom, hogy a facebook volt olyan kedves és eltörte alattunk az Activity feedet. Na mindegy, majd nyaralas után megszerelem, hogy újra látszódjanak a facebookos bejegyzések is)
Nyári bakancslista
Természetesen ahova megyek, ott lesz egy két(száz) társas is, szóval impulzusokkal tele fogok hazatérni. Még az is lehet, hogy nem fogok tudni dönteni miről írjak, segítsetek ki a kommentekben...A kívánságlistám tetején a következő játékok állnak, ezek biztosan asztalra kerülnek.
- Catacombs, 3. kiadás
- Chaosmos
- Tragedy Looper
- La Granja
- Cosmic Encounter, Team variáns
Melyikről legyen cikk leghamarabb?
Na HARR! Szevasztok!