Mafia de Cuba
Az egyetemen ismerkedtem meg a Maffia, vagy más néven “gyilkosos” című játékkal. A különböző nyári táborokban vagy a kari lap évközi szerkesztőségi szeánszain rengeteg partit játszottunk le belőle. A maffia tagjain kívül általában egy rendőrt meg egy orvost sorsoltunk ki, és ezzel a játékkal töltöttünk hosszú estéket és délutánokat. Időközben elmélyültem a társasjátékos hobbiban, és kiderült, hogy a játéknak számos verziója létezik szerte a világban és a BGG-s adatbázisban. A tanulmányaim befejezése után vettem ugyan egy kompakt kiadású Ultimate Werewolf-ot, de hiába a sok új karakter és képesség, a játék már sosem lett olyan népszerű a köreinkben, mint a diploma előtti években. Egyrészt ritkán jött össze akkora társaság, hogy érdemes legyen elővenni, másrészt kicsit elegem lett abból, hogy a jól játszókat vagy megölik első éjszaka, vagy ha nem ölik meg, felakasztják első nap, mert ha nem halt meg éjjel, akkor tutira vérfarkasok… Kipróbáltam idővel a játék kisebb társaságokkal jászható iterációit, úgy mint Resistance, Avalon, Coup stb. de azok sem igazán jöttek be.
Ilyen előzmények után talán mondanom sem kell, hogy a Mafia de Cuba nem épp az árulós koncepciójával keltette fel a figyelmemet, sokkal inkább a Cuba felirat. Bár a tavalyi évben sikerült végre néhány hetet a szigetországban töltenem, és megtapasztaltam, hogyan nyomorítja meg az embereket a rájuk telepedő egészségtelen gazdasági és társadalmi berendezkedés, mégis fantasztikus helyekre jutottam el és remek emberekkel találkoztam – nem is beszélve az elfogyasztott kitűnő minőségű rumról és szivarról - így Kubára továbbra is jó szívvel gondolok vissza. Mikor megláttam, hogy a Mafia de Cuba egy mágnesesen záródó kis szivaros dobozra emlékeztet, ami ráadásul nemcsak csomagolásként funkcionál, de lényegében a belsejében játszódik a játék, már abban a pillanatban eldöntöttem: ez kell nekem! Az már csak hab a tortán, hogy - bár nincs belőlük túl sok - a komponensek nagyon klasszak a francia kiadású játékokhoz híven. A szerepeket nehéz kaszinózsetonok testesítik meg, az ellopható kis műanyaggyémántokat pedig tényleg jó érzés ellopni. Már csak abban reménykedtem, hogy a játékélmény is legalább ilyen kellemes meglepetést okoz…
Loic Lamy hozzám hasonlóan gondolkodik az eredeti Maffia jelenségtől - amiből egyébként az oroszok épp filmet forgatnak - , hiszen a Spielbox-nak adott interjújában bevallja, épp azért kezdett 2007 elején saját „árulós” játékon gondolkodni, mert unta, hogy a szerepek mindig véletlenszerűen kerülnek hozzá, pedig sok esetben sokkal jobb lett volna másnak lenni.
Ezen elgondolás nyomán született meg a Mafia de Cuba, amely forradalom előtti Kubába kalauzol minket. Azokba az időkbe, amikor a szigetet még az USA felügyelete mellett a korrupt Batista irányította, akit az amerikai maffia tartott a kezében. Ebben a miliőben játszódik a lui-meme által kiadott játék. A 6-12 fős társaságból egyvalaki a keresztapát alakítja majd, aki féltékenyen őrzi szivarosdobozát. Nem véletlenül, hiszen az rejti a gyémánttartalékát. Egészen addig, amíg megcsörren a telefon, és maga Batista elnök kíván beszélni a bűnszervezet fejével. Ekkor a keresztapa rábízza hűséges(nek vélt) embereire a kedvenc szivarosdobozát, és távozik. Visszatértekor szomorúan tapasztalja, hogy közel sem mindenki lojális az asztaltársaságból, és alig leplezett dühében igyekszik lebuktatni a csalókat.
A (nem éppen) megbízható banda
Mindez játéktechnikailag úgy néz ki, hogy a szivaros ládikát utánzó dobozba a keresztapa elrejt 10-15 gyémántot, illetve néhány szerepzsetont, ami a résztvevők számától függ. Ezután az óramutató járásával megegyezően elindítja a dobozt körbe az asztal mentén. Amikor egy játékoshoz kerül ládika, az kinyitja, zörög benne egy darabig, és kötelezően kivesz egy szerepzsetont, vagy kilop belőle bármennyi gyémántot, ami(ke)t a zsebébe rejt. Amikor minden résztvevő sorra került, és visszaért a doboz a keresztapához, az elkezd kérdezősködni, és megpróbálja visszaszerezni a gyémántjait. A játékosok – leszámítva a hűséges szerepet választók - persze igyekeznek terelni a gyanút, mint minden hasonló játékban, és lódíthatnak mindaddig, amíg a keresztapa rájuk nem parancsol, hogy ürítsék ki a zsebüket. Itt már nincs apelláta, fel kell fedniük magukat. Ha a keresztapa gyémántot talál, a tolvaj kiesett, és ha ezáltal az összes gyémánt visszakerült hozzá, akkor ő és a hozzá hűek nyernek. Ha azonban a keresztapa nem gyémántot fedett fel, akkor veszített. Ha a CIA vagy FBI emberét leplezte le, akkor az adott kormányszerv nyer; hacsak a felfedés pillanatában le nem puffantja az ügynökre vadászó bérgyilkos. Ha a maffiavezér egy hűséges társát leplezte le, akkor a leggazdagabb tolvaj nyert (az esetleges utcagyerekekkel egyetemben). Érdekes karakter a sofőr, aki akkor győzedelmeskedik, ha a tőle jobbra ülő nyert. És bár csak sejtése lehet a mellette ülő szerepéről, mindenképp védeni kell az utasát.
Játék közben ez a látvány fogad minket
Ennyiben le is írható egy parti Mafia de Cuba, amiről azért is nehéz lenne több szót ejteni, mert egy parti kb. 10-15 percig tart… ami után persze új keresztapát választunk, és jöhet az újabb menet. Érdemes a játékosoknak fordulónként helyet cserélni, mert a kör végén ülőknek sokszor már csak az üres doboz jut. Igaz, utcagyerekként így is érdemes kavargatni a szart, hiszen ők is nyernek, ha egy tolvaj nyer; de azért mégiscsak izgalmasabb, amikor az emberfia választhat is valamit a szivaros ládikából, mert ettől igazán jó, és ettől más ez a játék, mint a többi deduktív, árulós testvére.
A játék két kisebb hibáját azonban érdemes kiemelni: Egyrészt sokszor körülményes kivenni valamit a dobozból - zongorista ujjakkal rendelkezők előnyben -, ezért nem árt ügyelnünk arra, hogy ne bámuljuk az éppen soron lévő játékost. Inkább élvezzük, hogy egy asztalnál ülünk, és nyugodtan cseverésszünk közben noir filmélményekről, vagy korrupt kormányokról. Másrészt nehéz a dobozban zörögni az asztal végén ülőknek, ha az már tök üres. Ezt egyébként egyszerűen orvosolhatjuk kommersz zsetonokkal, dobókockákkal, érmékkel.
A megjelenéssel egyetemben azonnal polcokra került a – kötelezően - Revolución névre keresztelt kiegészítő, amely egy nagyobb gyufás skatulyát utánoz. A hamis gyémánton kívül találunk benne jó pár új szerepet kezdve az ügyvédtől, a gyémántimádó énekesnőn át, egészen Che Geuvara és Fidel Castro zsetonjáig. Az új szerepekkel ugyan újabb érdekes fordulatok kerülnek a játékba, de egyáltalán nem létszükség a beszerzése, hiszen az alapdoboz is sokáig jó önmagában.
Kategória: Parti
Játékosszám: 6-12
Korosztály: 10
Nyelvfüggőség: Nincs
Összegzés: A francia játékokhoz illően kiemelkedő kivitelben és komponensekkel érkező Mafia de Cuba nem váltja meg a világot, de a kategóriájában mégis tud újat mutatni azzal, hogy a játékosok maguk dönthetnek a sorsukról. Ezért aztán bátran ajánlom a maffia játékok kedvelőinek, de pont a szerepválasztás miatt azoknak is javaslom kipróbálásra, akik nem rajonganak a vérfarkasozásért. A Mafia de Cuba klassz szórakozás vacsora után az asztalnál ülve egy-két pohár bor mellett. A kubai aláfestő zene kötelező!
Értékelés: 7/10