Space Run

Háhá, mindenkit átvertem, ugyanis ezúttal nem társasjátékról lesz szó. Egyéb ügyes-bajos dolgom mellett időnként (főleg mondjuk a téli szünetben) PC-n is játszom, és most rámjött, hogy erről is írjak, amíg az Imperial Assault különvéleményeket összekönyörgöm a néptől.

Az elmúlt években teljesen átszoktam Steam-re és most próbálom - tulajdonképpen egész értékelhető eredménnyel - beidomítani a közvetlen ismerőseime is, hogy ők is tegyenek így. Ugyan ez teljesen más téma, de megjegyzem, hogy a koleszos pirátbeidegződések felnőttkorban is nehezen kopnak ki: Sokszor látom, hogy beérkezett harmincas-negyvenes, kertvárosban élő családos emberek a legnagyobb természetességgel nyúlnak le mindent a zinternetről. Nem, én sem vagyok szent, maximum annyit tudok pluszban felmutatni, hogy ahol létezik értelmes alternatíva értelmes árban, ott igyekszem áttrenírozni magamat a nyugatosabb mentalitásra, ahol legalább néha fizetnek más munkájáért:). A Steam és a PC-s játékvilág szerencsére ilyen, olcsón lehet jó dolgokhoz jutni, így PC-re már csak itt szerzem be a betevő kockulnivalómat.

Ennek meglepően sok kellemes hozadéka van.

• Az egyik, hogy az ember kis odafigyeléssel rengeteg olyan játékról szerez tudomást, amiről amúgy sosem hallana. A Steam amúgyis kiemelkedően támogatja a különféle indie kezdeményezéseket, szóval a választék hatalmas. Az évenkénti három/négyszeri leárazással aprópénzért lehet egy-két éves játékokhoz jutni, ha az ember icipicit türelmes.
• Emellett az időm az évek előrehaladtával és a család növekedésével fokozatosan a legértékesebb erőforrásá vált, így már nem engedhetem meg magamnak, hogy órákat vesztegessek el egy rosszul megtört vagy nem kellően frissített játékkal. Steamen nincs ilyen, mindig minden update jön, hogy a szuperdivatos DLC-kről ne is beszéljünk.
• Nem mellesleg az indie játékok világa tele van kreatívabbnál kreatívabb ötletekkel, melyekből szerintem jónéhány érdemes rá, hogy ellopjuk tematikának vagy mechanikának társasjátékokba: az átjárás lehetősége meglepően nagy.
• Nem tagadhatom, elvi szempontok is közrejátszanak, szoftveriparban dolgozom és idővel elkezdtek motoszkálni bennem, hogy "de hiszen ezt én már meg is tudnám venni"... Aztán egyszercsak valamit megvettem...aztán fokozatosan egyre többmindent. Szóval a mai morális üzenet, hogy legyetek jók és ne lopjatok digitális javakat (a filmeket és sorozatokat szürkezónának minősítem, de már közelít a netflix!). Na ennyit a népnevelésről:)

A lényeg, hogy a téli nagyleárazásban valami 4 ájróért landolt a gyűjteményemben a címben említett játék, mert tetszett és jókat is olvastam róla. Nem is bántam meg a dolgot...

A Space Run fogta a hagyományos tower defense műfajt és az egész koncepciót áthelyezte egy űrben hasító...űrhajóra (ok, ez rettenetsen kontár mondat lett...). Az ilyen típusú játékokban a játékos általában egy - fokozatosan egyre erősebb - bázist épít fel, melyet aztán a több hullámban próbálnak bevenni az ellenfelek. Minden platform bőségesen el van látva a műfaj képviselőivel: talán a legsikeresebb a már mobilon is hódító Plants vs. Zombies széria. Kiemelkedően taktikus és izgalmas a Defense Grid sorozat is, mely különösebb háttérsztori nélkül, de rendkívüli taktikai lehetőségeket biztosítva veti elénk a darálnivaló idegeneket. Az elkerülhetetlenül érkező fantasy oldalhajtások közül nagyon jó volt a hangzatos című [Orcs Must Die!] sorozat is. Megkockáztatom, hogy a mobilon manapság terjedő játékok legalább negyede ilyen műfajból kerül ki, de persze a legtöbb minősíthetlen gagyi...

A Space Run ebbe a túlzsúfolt műfajba próbál tehát benyomulni, méghozzá rendkívül kellemes módon: itt nem az ellenfelek jönnek be a bázisra, hanem némileg életszerűbb módon mi hasítunk keresztül az űrön, igyekezvén minál hamarabb leszállítani a rakományt, míg a lőnivaló dolgok szépen szembejönnek. Ezek mindenféle űrhajók meg aszteroidák lehetnek. A különbség így leírva nem tűnik nagynak, pedig teljesen más érzetet ad a játékmenet a szokásoshoz képest: az űrhajónkat hat különböző irányból érheti támadás, ami meglehetősen intezívvé teszi a hajónk fejlesztését. Nincs rosszabb, mint amikor a nagynehezen összevakart kreditből felhúzott ágyúnkat épp a rossz oldalra tettük...

Minden megvett épületnek három további - aktív vagy passzív - képességet vehetünk.

A küldetések kellemesen változatosak: eleinte csak simán konténereket kell szállítanunk, de később már gazdag turistákat is, akiknek bizony az űrre néző lakosztály dukál. Lesz nukleáris rakományunk is, valamint mindenféle idegen tárgyak is. Történet itt sincs, cserébe viszont a hajónkat változatos módon pimpelhetjük fel: jó eséllyel minden küldetés után tudunk valami újítást vásárolni, legyen az fegyverzet, pajzs vagy újabb típusú hajtómű. A fejlesztések ötletesek: az erősebb építmények mindig több helyet foglalnak a fedélzeten. Helyből pedig sosem lesz elég, így nem magátol értetődő, hogy megéri-e a táposabb épületet felhúzni: sokszor pont elegendő a kisebb, mert a felszabaduló helyet valami plusszal fel lehet tölteni. Idővel minden épületnek lesznek billentyűzettel/egérrel aktiválható képességei, melyek tovább aprózzák az amúgyis erősen igénybevett koncentrációnkat.

A megfelelő számú és erejű hajtómű elengedhetetlen, hogy minél hamarabb célba érjen az áru. A hajtóműveknek van mindenféle boost képessége, amit aktiválni egész egyszerűen csak nagyon cool dolog, szinte érezni ahogy a tolóerő beleszorít a székbe.

Maga az élmény igen intenzív: volt, hogy egy-egy pálya végén izzadságban fürödve vigyorogtam diadalittasan, hogy sikerült veszteség nélkül lenyomni a küldetést. Emellett a kampány közepefele elkezdtem átszoktatni magam a shortkeyek használatára, mivel volt szituáció, amikor számított az így nyert idő: aki nyugodt klikkelgetésre számít az keressen mást, de aki szereti az adrenalint, a sistergő lézereket és az ütős rakétákat, azoknak be fog jönni a dolog.

Lényegében ennyi az egész játék, kb 15-20 órát lehet beletenni a dologba ha minden küldetést ki akarunk maxolni. Azért az igazság az, hogy a végefele már picit ellaposodik a játékmenet, sokszor alkalmazható ugyanaz a stratégia (bár az ellenséges kalózhajót fasírttá lőni mindíg jó móka). Szintén megvan a tower defensekre olyannyira jellemző trial-and-error szindróma: a pálya elején nem nagyon lehet okoskodni a stratégiát illetően, hanem meg kell nézni az első pár ellenfelet és annak fényében építkezni. A legtöbb pályában jópár újrakezdés benne van.

Azt hiszem, ez már talán a legutolsó főcsata volt. Tűzerőben itt már nincs hiány.

Szóval egyszerű, de nagyszerű játék. Kellemes és könnyed időtöltés, de keményen rá lehet kattani az elején. Alapjáraton 15 ájró az ára, ez azért elég borsos, különösképpen, hogy a Skyrim is éppen ennyibe kerül jelenleg, de egy jó kis 50%-66%-os leárazásnál már mindenképpen megéri bezsákolni. Az egyéb lehetőségekre meg gondolni sem tessék:)

PS: Ha már űr...február végén jön a Homeworld 1 és 2 a Steamre felhúzótt grafikával. Aki tudni akarja, honnan lett lopva a BSG (legalábbis a menekülünk-a-mélyűrön-át érzés), az ne hagyja ki a valaha volt legjobb hangulatú történetmesélős űrstratégiát:)