Vendégsarok: Takenoko - Tóthmihály Gergő tollából

Bevezetés

Bevallom, néha elitista vagyok, ha társasjátékokról van szó. Hajlamos vagyok érdektelennek gondolni játékokat csak mert bizonyos témáról szólnak, nekem nem tetsző mechanikát használnak vagy a komplexitásuk nem üti meg a mércét. A téma és bonyolultság alapján esnek ki a rostán rendszeresen a családi és az ún. gateway játékok. Nem is sok ilyen van a gyűjteményemben.

Nemrég, a 2015-ös BGG Secret Santa keretében egy újabb hasonló játék került a háztartásunkba. Azt nem igazán mondhatom, hogy az én gyűjteményembe, mert a menyasszonyom Santája hozta és azóta ő a boldog tulajdonosa a Takenokonknak, pedig korábban nem is szerette a társasjátékokat. A Secret Santához is csak azért csatlakozott, mert én már régóta rendszeres résztvevője vagyok és neki is nagyon tetszett az évről évre megrendezett nemzetközi ajándékozósdi légköre. Így aztán a kívánságlistáját is én állítottam össze. Igyekeztem olyan címeket bejelölni, amik talán neki is tetszenek majd. A szép, nagy Santa-doboz rendben megérkezett, nagy nehezen kivártuk karácsonyig az ajándékbontást is. Ő nagyon örült, hogy a "pandás" volt az egyik doboz a csomagban, én pedig nagyon örültem, amikor lelkesen mondta: "próbáljuk ki!" Rögtön három teljes játszmát is lejátszottunk aznap.

Tematika

A történet szerint egy szép, eredményes diplomáciai megegyezéseket sejtető napon a kínai császár meglátogatta a japán császárt és a béke jeleként egy pandát vitt neki ajándékba. A szent állatot rögtön be is költöztették a császári bambuszkertbe, hogy kedvére lakmározhasson. Minket, mint a császári udvar tisztségviselőit, bíztak meg, hogy ügyeljünk a panda jólétére, de közben vigyázzunk, hogy a kert is szépen pompázzon. "Nem egy nagy kihívásokkal teli tisztség..." - mondogatják néha-néha a teaházban az udvaroncok. Ők még nem láttak egy falánk pandát beszabadulni egy bambuszkertbe... Szerencsére, uralkodónk bölcsebb ennél. Aki a császár látogatásakor (a játék végén) tudja bizonyítani, hogy az ő irányítása alatt növekedett legszebben a kert és lakmározott legboldogabban a panda, az busás jutalomban részesül. És a játékot is megnyeri.

Az óriáspanda Kínában, egy mindössze 5900 négyzetkilométeres területen őshonos medvefaj. Étrendjének 98%-a bambuszból áll. A növény alacsony tápanyagtartalma miatt egyetlen panda napi 10-15 kilót is elfogyaszt belőle. Példányai magányosan, 4-6 négyzetkilométeres territóriumon élnek.

Kínái találmány a “panda diplomácia”, amikor a barátság jeleként pandákat ajándékoznak külföldi állatkerteknek.

Külcsín

A játék gyönyörű. Képtelen lettem volna itt egy bekezdésen keresztül áradozni, milyen jól néz ki, majd a végén levonni ezt a következtetést. Muszáj azonnal kimondanom: a játék gyönyörű.
Már a doboz borítója is szép és színes és cuki, aztán első kinyitása után hátrahőkölünk a nagyon praktikus és nagyon rózsaszín box inserttől. Majd kicsomagoljuk-végigtapogatjuk a jó minőségű, színes-szagos, szép komponenseket és megelégedett mosollyal vesszük tudomásul, hogy a külcsínre egy rossz szavunk sem lehet.

Aztán nekifogunk játszani és elkezd igazán kibontakozni előttünk a játék fizikai szépsége. A festményszerű hexákból elkezdjük fokozatosan bővíteni a kertet. Az egyedi, egymásra-egymásba helyezhető fából készült, élénk színű darabokból elkezdjük termeszteni-növeszteni a bambuszt. És teljesen mindegy, mennyi pontot harácsolunk össze a játék folyamán, már az is elegendő jutalom lesz a végén, amikor ránézünk a közösen tutujgatott kertünkre, ami a császár látogatásakor már elfoglalja a fél asztalunkat a tér mindhárom dimenziójában. Talán egyetlen játszmánk sem volt, amikor a végén ne álltunk volna meg pár percre, hogy elnézegessük ezt a közös alkotást.

Az előrefestett panda és kertész figurák, a gyerekmesékbe illő grafikájú kártyák és játékos táblák már csak hab a tortán.
Ha még nem mondtam volna: a játék gyönyörű.

Játékmenet

Na, de akkor kezdjünk is neki a bambusz biznisznek!

A játék előkészületei hamar megvannak, az első néhány játék után már 1-2 percnyi gyakorlott komponenskiosztás-kártyakeverés után készen is állunk. Ami a setupból igazán fontos: az asztalra kerül az ekkor még igen csak kezdetleges állapotban lévő kert, a egyetlen kezdő parcellán akcióra készen ácsorog a panda és a kertész; valamint a kezünkbe kapunk három darab célkártyát. Ezek a kártyák jelölik ki, hogy miért fogunk pontokat kapni a játék során.

És úristen-úristen-úristen, talán ez a legeslegjobb momentuma a Takenokonak! Minden, ami az asztalon van, oda kerül és ott történik, az közös. Közösen fogjuk építeni, fejleszteni, nagyobba, szebbé tenni a kertet. Közösen fogjuk mozgatni a kertészt, hogy ültesse-nevelgesse a bambuszainkat, és közösen fogjuk mozgatni a pandát, hogy egyetlen növény se maradjon megdézsmálatlanul az ültetvényeinken. Viszont ezt mindenki úgy teszi, hogy az a saját, titkos céljainak leginkább megfeleljen és a legtöbb pontot hozza számára. Így akarva-akaratlanul sokszor fogunk egymásnak segíteni, de úgyanúgy ártani is a játék folyamán. Bosszantó, ha valaki odaküldi a pandát csemegézni, ahol mi éppen szép magasra szeretnénk növeszteni a bambuszt, de nem tudunk haragudni a társunkra, hiszen nem azért tesz így, hogy velünk kitoljon, hanem mert az ő céljainak épp ez felel meg a legjobban.
Ez a kettősség egy olyan játékos-interakcióval teli játékmenetet generál, ami mindvégig kiélezett, de mégsem feszült, odafigyelést igénylő, de mégsem agyzsibbasztó.

Előreszaladtam. Nyugodjunk le, kérem, ne ragadtassuk el magunkat, hagyjunk véleménypuskaport a végére is! Szóval, van egy nagyon kezdetleges közös kertünk, egy munkára kész kertészünk, egy falánk pandánk és egyéni, titkos céljaink. Kiválasztunk egy kezdőjátékost és vele indulva körbe-körbe haladva végrehajtjuk a köreinket.

Amikor ránk kerül a sor, először meghatározzuk egy kockával a körünkre jellemző időjárást (napos, esős, szeles, stb). A különféle időjárástípusok más-más módon teszik egy kicsit eredményesebbé, amit a körünkben csinálhatunk. A kockadobás jellegéből adódóan itt általában nem az optimális eredményt kapjuk, de valamilyen bónusszal azért mindig jutalmaz a játék. Nem ez lesz az a kocka, aminél szentül meg vagyunk győződve, hogy utál minket.

Ezután jön a lényeg: a rendelkezésre álló ötféle akcióból kiválasztunk kettőt és végrehajtjuk őket. Az akciók részletes leírása a szabálykönyvben elsőre talán túlságosan mechanikusnak és bonyolultnak tűnhet, de játék közben mindegyikről kiderül, hogy tematikusak és nagyon gyorsan végrehajthatóak. Ezen felül még van egy jól felépített logikai sorrendjük is, és szerencsére még a játékos táblánkon is ebben a sorrendben követik egymást, így még könnyebb megérteni és elmagyarázni őket.

Az első lehetőségünk, hogy egy újabb parcellát csatolunk a kerthez. Felhúzunk három véletlenszerű hexát, kiválasztunk egyet és hozzácsatoljuk az asztalon lévő kerthez, a másik kettőt visszarakjuk a hexakupac aljára. A legfontosabb tulajdonsága ezeknek a parcelláknak a színük: sárga, zöld és rózsaszín. Ez határozza meg, hogy milyen színű bambusz nőhet majd rajtuk.

Bambusz viszont nem nő víz nélkül. A játék kezdetén öntözővíz csak a kezdő parcellán van. Ez a víz automatikusan öntözi majd a közeli parcellákat is, de a messzebb levőkhöz nekünk kell elvezetnünk. Ezt segíti a második akció: elvehetünk egy öntözőcsatornát a dobozból és - a korábban esetleg már megszerzett többi csatornadarabbal együtt - azonnal vagy később bármikor elhelyezhetjük a kertben. Minden parcella, ami érintkezik egy csatornával, öntözötté válik és elkezd rajta nőni egy a színének megfelelő bambusz növény.

A bambuszok szükséglet-piramisának második fokán a törődés áll. Ebben lesz segítségünkre a kertész, akit elküldhetünk a kert egy pontjára és ő ott azonnal szorgosan tovább nevelgeti a növényeket. A kertész parcellájának és környezetének bambuszai így nőnek majd mind magasabbra.

És csak erre var az a fekete-fehér, szőrös zabagép! A pandát, a kertészhez hasonlóan, elküldhetjük a kert egy zugába, ahol az azonnal rágcsálni kezd. Abba sem hagyja, amíg azon a parcellán egy teljes darabnyi bambuszt meg nem eszik. Ezt a bambuszdarabot mi kapjuk meg és eltárolhatjuk a játékostáblánkon.

És végül az utolsó lehetséges akcióval felhúzhatunk még egy célkártyát a kezünkbe. Ezeknek a kártyáknak háromféle típusa van: megadnak egy bizonyos parcellakonfigurációt (pl. három zöld parcella egy sorban), amit a kertben meg kell építenünk; meghatározzák, milyen bambuszt hol és mekkorára kell növesztenünk a kertésszel (pl. négy darab sárga bambusz növény, mindegyik pontosan három magas); és végül megmondják, milyen és mennyi bambuszt kell megetetnünk a pandával (pl. kettő rózsaszín bambuszdarab). A legegyszerűbb cél teljesítéséhez is minimum két körre lesz szükségünk, a bonyolultabbakhoz akár egy fél játéknyi tervezés is szükséges. A körünk során bármikor, amikor egy ilyen kártyán feltüntetett cél teljesül, kijátszhatjuk azt a kártyát magunk elé, jelezve, hogy a rajta lévő győzelmi pontokat már bezsákoltuk.
Addig építkezünk-kertészkedünk-lakmározunk így, amíg valaki teljesíti az előre meghatározott, játékosszámtol függő mennyiségű céljait. Ekkor jön a végjáték. Megjelenik a császár és naná, hogy elkezdi favorizálni ezt a stréber játékost (ő kap még egy kisebb pontértékű célkártyát jutalmul). Az ellenfelek azért még tehetnek egy utolsó, és gyakran egyáltalán nem céltalan erőfeszítést arra, hogy mégis ők nyerjék el az uralkodó kegyeit. Az összes többi játékos ilyenkor még csinálhat egy kört megpróbálva utolérni győzelmi pontokban a leggyorsabbat.

Már valószínűleg kitaláltátok: a játékot az nyeri, aki a legtöbb pontot gyűjtötte össze a célkártyáival.

A gyors, egyszerű akciók tovább segítik a játék interaktív jelleget, nem lesznek “majd szóljatok, ha én jövök!” momentumok. Mivel minden kör hamar lemegy és közvetlenül befolyásolja minden játékos sikerét, végig leköti a figyelmünket, hogy mások mit csinálnak.

Vélemény

A játék finoman egyensúlyoz a kiszámíthatóság és a rendezett káosz közötti vonalon is. Az egységnyi akciókból előre összerakhatunk magunknak egy tervet, de a többi játékos terveiben (és az azt megvalósító akcióiban) nem lehetünk biztosak, így soha nem lesz matekfeladvány a vége, valamennyi ismeretlen - és így kockázat is - lesz az egyenletben. A játék és főleg a célok jobb megismerése után még ez az ismeretlenségi tényező is csökken valamelyest, a már teljesített és még kezünkben lévő célok és a kert állapota alapján például jobb döntéseket tudunk majd hozni, hogy melyik típusú célokat érdemes felhúznunk a könnyebb teljesíthetőség érdekében. Ez különösen igaz kevesebb játékos esetén. Volt szerencsém 2, 3 és 4 játékos meccseket is játszani. Ketten nagyon feszes, taktikus párbajokat lehet vívni, négyen már inkább családibb, könnyedebb, de még mindig okos játékot kapunk.

Nekem különösen tetszik a végjáték által teremtett szituáció is. Nevezhetnénk igazságtalannak is, hogy adott esetben néhány játékos több kört teljesíthet, mint az ellenfelek, de itt valahogy ez engem egyáltalán nem zavar. Vannak játékok, ahol 2-3 körrel a vége előtt már matematikailag is kiszámítható, hogy “Gyuri fog nyerni!”, és ilyenkor a többiek robotpilóta üzemmódba kapcsolva várják az elkerülhetetlen véget (vagy be sem fejezzük a játékot, mert úgyis tudjuk a végeredményt). A Takenokoban a végjáték ad még egy réteg taktikai lehetőséget ennek elkerülésére és esélyt biztosít arra, hogy akik a játék elején-közepén kicsit hátrányba kerültek, még megpróbálják behozni a lemaradást. Mi sokszor már közösen szoktuk ezeket az utolsó köröket kisakkozni, hogy hogyan csikarjunk ki még néhány utolsó pontot az adott szituációból. A legjobb társasjátékos élményeim közé tartozik, amikor valaki egy utolsó körös “hail mary”-vel behúzza az első helyet.

És hogy van-e, ami nem tetszik? Is-is. Említettem, hogy kevésbé szerencsés kézzel nem a legjobb célkártyákat húzva például hátrányba kerülhetünk. Ügyes taktikázással azonban ebből a helyzetből is ki lehet jönni. Aztán például bosszantó, ha az ellenfelünk a körök óta tartó gondos tervezgetésünket, hirtelen keresztülhúzza egyetlen akcióval. De ezt is elkerülhetjük gondos helyzetfelméréssel. Vannak kifogásolható oldalai, de nem futottunk bele olyanba, amire nem adna egyben megoldást is a szabályrendszer. És nekem személy szerint éppen ezek a kedvenc momentumai a játéknak, mert általában ezek késztetnek meg inkább gondolkodásra. Vannak hibái a Takenokonak, de tisztában van velük és előnyére fordítja ezeket.

Végszó

Családi és gateway játékként nagyon bátran merem ajánlani mindenkinek. Négy olyan ismerősömet is azonnal megnyert magának, akik korábban még nem játszottak ‘modern, designer’ játékokkal. Nekem, mint már sokat tapasztalt, rutinos játékosnak hamar az egyik kedvencem lett. Így gamereknek is nyugodtan ajánlom kipróbálásra. Eurosoknak az excel táblákat, ameriseknek a combat kockákat - és hozzám hasonlóan az esetleges elitizmust - ugyan félre kell tenni egy kicsit, cserébe egy szép és gondolkodtató játékkal lehetünk gazdagabbak.

Ha valaki a játék megvásárlására adná a fejét, egy gyors utóiratként még megjegyezném, hogy többféle kiadása van forgalomban és érdemes utánanézni, melyiket vesszük meg. Létezik egy kiegészitője is, a Takenoko: Chibis (cukiság faktor az egekben!), ez viszont nem kompatibilis teljes mértékben mindegyik alapjáték kiadással. Bármelyik alapjátékhoz hozzácsaphatjuk, de néhol a kert hexák hátulja nem lesz egyforma, így tudni fogjuk kertépítéskor, melyik dobozból jön a következő kert parcella. Nem egetverő dolog, de akit ez esetleg zavarna, az már most olyan alapdobozt vegyen, amivel nem lesz ilyen probléma.

Azt pedig még csak érdekességképp említem meg, hogy létezik egy gyűjtői kiadás is. Ez egy hatalmas fadobozban jön, és minden komponens gigantikus méretű. Nagyon elvetemültek erre is beruházhatnak. Nekik kettő dologra ennél is figyelniük kell: 1) a Chibis-nek (még) nincs gyűjtői verziója, 2) a menyasszonyomat és engem is meg kell hívniuk egy Takenoko meccsre.

Kategória: Családi

Játékosszám: 2-4

Korosztály: 8+

Nyelvfüggőség: Nyelvfüggetlen

Értékelés: ★ ★ ★ ★ ½